A Sex and the City movie nem okozott csalódást, mert sokkal rosszabbra számítottam, pláne, hogy a sorozatot anno rongyosra néztem. Fontos eleme volt a Drissel való kapcsolatomnak (ő nagyobb rajongója egyébként a S&TC-nek, mint én), úgyhogy egyértelműnek tűnt, hogy a moziba is el kell mennünk.

Talán csak az első negyedóra volt fura, utána már egy percig sem unatkoztam. Lekötött, elvarázsolt a látvány, összességében viszont kissé értelmetlen katyvasz a film. Sok esemény egybe sűrítve, de kb. a harmada céltalan, felesleges. A kutyától kezdve az evéskényszerig jó néhány dologról elmondható ez. Csak úgy bejön a képbe, aztán nincs vele semmi... akkor meg minek!?
Valószínűleg egy sikeres sorozatból nehéz tartalmas egész estés filmet varázsolni. Ami a mozit leginkább megkülönbözteti számomra a Szex és New York sorozattól, az az, hogy sokkal felületesebb. Míg az előbbiben gyakran hangoztak el alapigazságok, s ez túlsegített azokon a nehéz pillanatokon, amikor négy felnőtt nő egyszerre visítozik torkaszakadtából, addig a moziverzió számomra arról szólt, hogy a nők milyen hülyék (bocs, de tényleg). A szerzők szándéka valószínűleg épp az ellenkezője volt, azonban én most jobban megértettem a férfiak reakcióit, mint a négy csajét. Alapvetően nem értettem, ha negyvenes (ötvenes) párokról van szó, hogy bénázhatnak el ennyire alapvető dolgokat a kapcsolatukban. Érthetetlen, ahogy Samantha és Smith elcseszi, mert korábban sokkal érettebben és konstruktívabban álltak hozzá, főleg a pasi. De ugyanilyen érthetetlen Miranda hisztije és Carrie egyszemélyes esküvői készülődése is, ami aztán sikeresen szétbombázza az egyébként erős lábakon álló kapcsolatukat. A végére meg rájönnek arra, amit remélem, nem csak én tudok már harminc évesen is.
Na, és akkor most leírom ugyanennek az ellenkezőjét is. :) Mert az is igaz. A filmet ugyan romantikus vígjátéknak titulálták, én a háromnegyedét végigpityeregtem. Két tippem van rá, hogy miért. Egyrészt hollywoodi hatásvadász, ami rám általában akkor is könnyeztetően hat, ha egyébként az eszemmel totál átlátok rajta és idegesít. Másrészt, ahogy Dris is odasúgta a moziban, ez az egész bizony rólunk szólt. Az utolsó tíz perc olyan, mintha egyenesen a blogomból másolták volna ki.
"- Miért is akartunk nagy esküvőt?
- Talán mert mások úgy csinálják."
És hogy végül csak rájönnek, hogy kettesben az igazi, "a menyasszony egy semmilyen ruhát visel" címkével, aztán spontán ötlettől vezérelve beülni a barátokkal egy étterembe.
Persze nem csak ez a pár mondat miatt, hanem még sok másért is a mi sztorink pereg a vásznon, csodálatos ruhákkal, álomszép lakásokkal, időnként frappáns, máskor kaki-pisi szintre süllyedő poénokkal, reklámokkal (oké), Amerikan Idol-sztárral.
Egyébként meg egyetértek azzal az amerikai lappal (Time Out New York), amelyik leragasztott szájjal közölte címlapján a Sex and the City nőcijeinek fotóját, azzal a felirattal, hogy oké-oké, szeretjük őket, de mostmár elég lesz. Örök igazság: a csúcson kell...
 
     

(Azokról a ruhákról, amelyek legjobban tetszettek, nem igazán van kép a neten, míg a fellelhetőek közül meg pár nem is szerepelt a filmben. Sajnálom, mert szerettem volna rittyenteni egy kis képösszeállítást.)