Szétvet az ideg, napok óta nem vagyok blogképes. Szabadságom 7. napját töltöm, és még nem pihentem egy másodpercet sem. Idáig egy rémálom. Pedig milyen kitolás ez az emberrel, amikor utolsó munkanapjain már lelkileg is rákészül, tervezget, mikor és hol fogja a medencébe lógatni a lábát... aztán kiderül, az Apeh és a bankok sorszámosztó gépe, végeláthatatlan sora jut neki, lógatáshoz meg az a bizonyos bili.
Hivatalból ki, hivatalba be. Korábban kelek, mint ha dolgozni járnék. Arról is igazolás kell, amim nincs és soha nem is volt, sőt, jogosult sem voltam és vagyok rá, tehát nem is lehetne. De azért menjek el és kérjek róla írásos igazolást.
Amúgy szép az élet, csak ezen legyünk már túl!

Ja, a fesztivál (az LMBT) 5 napja tart, még nem jutottam el rá. Pedig jó kis filmek voltak, jó kis beszélgetésekkel párhuzamosan.
Holnap meg vigyázzon magára mindenki!

Ezt a bejegyzést már páran linkelték, most én is megteszem, mert elég jól összefoglalja, amit gondolok. Kicsit kevesebb indulattal ugyan. De azért jó!