Basszus, sóska. Sóska volt a vacsora. Estére ráhangoltam magam, mert ez van, ezt kell szeretni. De az meglepett, hogy valami zöld, erősen ecetes ízű lében úsztak a burgonyadarabok. Ááááá. "Anyukám nem így szokta." Enyhén szólva.
Nagyon jó kis hely ez, szeretnénk még sokszor jönni, de a kaja... Törtem a fejem, hogy lehetne megoldani, de nem ugrik be semmi. A városban sem találtunk normális éttermet, ahol nem csak töltött káposztát meg marha steaket lehetne enni, amit szerintem még a húsevők sem kívánnak minden egyes nap, pláne a nyári kánikulában. Na jó, van még a mirelite zöldségmixes pizza, vizezett ketchup-pal, ötszázért. Brrr. Más semmi. Már azt is vállalnánk, hogy főzöcskézünk a nyaralásunkon (na nem a mostanin, hanem majd a következő ittlétünkkor), de ebben az egyébként szuper kis apartmanban nincs tűzhely. Ki kell találnunk valamit, mert biztos nem utoljára járunk itt.
Belföldi utazásainkon egyébként többnyire az evés a gyenge pont. Nem könnyű olyan éttermet találni, amelyik nem ragadt le a nyolcvanas éveknél, meg a rántott gomba, rántott sajt választéknál, előételnyi mennyiségben felszolgálva. Tisztelet a kivételnek; egy szegedi, egy egri és egy visegrádi étterem jut eszembe elsőre. Akkor is ezt mondanám, ha nem lennénk vegák, mert pl. a desszertválaszték is csak túrós palacsintából, gesztenyepüréből és somlóiból áll ezeken a helyeken. Nem akarom elhinni, hogy a fővároson kívül, legalább az üdülőhelyeken, nincs igény másra - is.