Meglepett a kora délután jött hír El Kazovszkij haláláról. Azonnal előtör egy csomó régi emlékem, ami hozzá kapcsolódik. Tinédzserkori levelezésem egy nálam jó pár évvel idősebb meleg férfival, ő hívta fel a figyelmemet Kazovszkij képeire és nem hétköznapi személyiségére. Jó ideig figyeltem a munkáit, s nem tudnám megmondani, hol vesztettem el a fonalat. Utoljára képét talán a Moszkva téri Alkoholos Filc művészkávézó falán láttam. Emlékszem, egy-egy mentás limonádé fölött próbáltam Drisnek elmondani, mit is szeretek a képeiben. Nehezen ment, vagy inkább sehogy. Utána filmszakadás Kazovszkij-ügyben. Nem is értem.

Azóta sem tudom szavakba önteni, miért taglóz le művészete, s a pátoszos műelemzések amúgy sem állnak jól nekem, úgyhogy inkább egy személyesebb információt osztanék meg, rá emlékezve. Egy El Kazovszkij-interjú ugyanis (szerintem ezt senki nem gondolná) jelentősen meghatározta a szexuális "mássággal" kapcsolatos nyitottságomat, tinédzserkorom derekán, egy olyan korban, amikor ez még nem volt mindennapos téma sem a baráti beszélgetéseknél, sem a médiában, az iskolában meg aztán főleg nem. Merthogy El Kazovszkij női testben élt, de magát férfiként, sőt, homoszexuális férfiként definiálta. Tehát férfiak tetszettek neki, de nem heteroszexuális vonzódásként élte meg ezeket. Férfiak, leginkább tinédzser fiúk ("mindig is Verlaine voltam Rimbaud-val szemben"), női lélekkel megáldva, ami ugye extra tabu, egy örök elfojtott szexuális élet, a valószínűsíthető beteljesületlenség.
Hát kérdés, miből táplálkozott művészete?

Most, hogy felnőttként kicsit utána olvastam azoknak az interjúknak, még nagyobbat ütnek, mint akkor. Megdöbbent, mennyire értem, miről beszél, miközben nyilván nem érthetem: "amire vágytam, az ugyan egy mélységesen női lény, befogadó, lágy, a gyereklány és a fiatal nő közti keverék, a teljes befogadó barlang, anyai öl, de mindennek egy fiútestben, egy fiúszépségben kell megvalósulnia."
Megkerestem az Élet és Irodalom interjúját Kazovszkij gondolataival a halálról, a kínról, a szerelemről, a nemiségről és művészetéről. Kiegészítésként pedig a Magyar Narancs interjúját. Érdekes elolvasni és megtudni, mennyi minden nem látszik ebben a világban, mennyi mindent nem veszünk észre kívülről egy másik emberen. S hogy mélyen a lelkekben mennyi más variáció létezhet az egyedüli normálisként kikiáltott férfi-nő kapcsolaton kívül, s mit él meg társadalmunkban valaki, aki már 3-4 évesen tudja, hogy nem az, akinek látszik.