Mivel a költözős dobozokban nem találom a sál-sapka-kesztyű garnitúráimat, az idő meg egyre hűvösebb, a fáradtságtól pedig gyenge a szervezetem, bekövetkezett, amitől tartottam: lebetegedtem. Fáj a fülem és a torkom is, de képtelen vagyok az ágyban feküdni egész nap. Mást pedig nem nagyon tudok csinálni, se tévé, se rádió, se internet, de még mobilos térerő sincs a lakásban. Arra vetemedtem hát, hogy levegyek egy könyvet a polcról, és csodák csodájára kb. egy nap alatt kiolvassam.
Még nyár elején vettem meg Sebestyén Balázs Szigorúan bizalmas-át (nem jöttem rá, miért ez lett a címe), nagyjából akkor, amikor a megjelenéssel egyidejűleg már az év sikerkönyvének titulálták. Mert akárki akármit mond, én bírom ezt a srácot, és kíváncsi voltam rá, még akkor is úgy meg pláne, hogy azt hallottam, ez a közel 200 oldal nem kimondottan róla szól, inkább valamiféle filozófiai, ideológiai, világnézeti okossággyűjtemény.
És valóban. Csak éppen nem mond semmi újat, legalábbis annak nem, aki már amúgy is foglalkozott életében hasonló témákkal. Aki olvasta Osho-t, aki érdeklődik az agykontroll iránt, aki beszélgetett valaha a buddhizmusról, vagy a Mátrix megnézése után elgondolkodott valóságosnak tűnő világunk illúziógyanús határain, és így tovább, és így tovább. Sok ponton bele lehetne kötni a könyvbe; borítóstul, reklámostul, mindenestül kiforgatni, de nem sok értelmét látnám. Egyrészt azért, mert amit kritizálnék, azt a szerző az előszóban is vállalja. Másrészt azért, mert nem egyszer kaptam a könyvből visszaigazolást a saját életemre vonatkozóan, sőt, volt, hogy el is érzékenyültem. Harmadrészt pedig azért, mert ha csak annyi történik, hogy Balázs nevével olyanokhoz is eljutnak ezek a gondolatok, akiket egyébként elkerülnének, akkor már volt értelme kiadni.