Dris még nyáron bedobta, hogy mire gyerekünk lesz, szeretne átállni a vegyszermentes öko-tisztítószerekre. Persze tudta, hogy nyitott vagyok rá, sőt imádom, hogy ilyen ötletekkel rukkol elő. (A szelektív hulladékgyűjtést is ő erőltette, nekem meg nem volt arcom megszegni a szabályait.) A mosogatószerből évek óta lebomló, vegyszermentest veszünk, a ruhák mosásához öblítőt már rég nem használunk, bio-mosószerből is már a második flakont fogyasztjuk, de most mellécsaptunk egy vízkőoldót és egy zsíroldót is. Meg kell, hogy mondjam, nagyon meg vagyok elégedve velük, és cseppet sem hiányoznak azok a mesterkélt illatok meg színek.
Rámtört az is, hogy megint tiszta kaját egyet. Azzal kezdődött, hogy múlt héten Kaptárlakóval a Bombay Express-ben találkoztunk, és amíg ott rá várva végignéztem a kínálatot, összeszaladt a számban az összeszaladnivaló. Megjött a kedvem a friss, tiszta, a magyar konyhától némiképp eltérő ízvilágú ételekhez. Úgy döntöttem, a hónapok óta tartó VegaFutár-tól rendelés után ismét a VegaFood-tól fogok enni. Fő a változatosság.