1) kulturált a közönség,
2) nincs reklám (nem mintha zavarna, ha lenne, de azért jó nélküle),
3) eddig még csak jó filmet láttunk...
... és van egy új előnye is: Drisnek végre órákig nem csörög a telefonja, nem bizniszmenkedik, nem szervez, nem rohan, nem sms-ezik. A kezét úgy 2-2,5 órán át a combomon pihenteti. Az ilyenből rövid pillanatok is aranyat érnek mostanában, nemhogy órák.
S hogy a filmről is szóljak, a Slumdog Millionaire igazi tíz per tizes mozi. Vagy inkább 9,5/10-es.
Meglepett, hogy annak ellenére jó, hogy képtelen és meseszerű. Képtelen, hogy épp olyan sorrendben kapja a srác a kérdéseket, hogy el tudja mesélni a történetét, s az kronológiailag is összeálljon. Képtelen, hogy ilyen egyszerűt kérdezzenek 20 millióért, bár lehet, hogy ez kultúrafüggő. Képtelen, hogy amikor a két gyerek leesik a száguldó vonat tetejéről, maximum telemegy a szájuk porral. És ilyen jelenetből van még vagy egy tucat. Képtelen, hogy egyik pillanatról a másikra egy szívtelen, gonosz figura 180 fokot fordul és áldott jó szíve lesz. Emellett kicsit szájelhúzós, hogy a harmadik világ nyomorából induló történetből ilyen cukros vég kerekedik. A vége főcím alatti képsorok pedig... ezt inkább nem is írom le.
De mindez nem baj, sőt, meglepett, hogy ennyire lekötött és megrendített. Szörnyülködtem, sírtam, néha még nevettem is. Ájuldoztam a gyerekszínészek játékán, a szép képeken, a kameraállásokon, a remek zenéken.
A Slumdog Millionaire szerintem egy kimondottan jó film, és nekem, aki nem láttam még indiai mozit (mint ahogy ez is amerikai), meglepő és egyedi. Egyszeri megnézésre mindenkinek ajánlom!
