Úgy terveztem, hogy megnézem élőben az Oscar-t, mint a régi szép időkben, amikor még jobban érdekelt és egy éjszakázást sem egy hét alatt pihentem ki. Naiv elképzeléseim szerint reggel hatkor mentem volna lefeküdni, aludtam volna délig, aztán pont elkészülök szép lassan a dolgaimmal, mire megkezdődik a délutáni programom. A terv odáig meg is valósult, hogy reggel 6-kor, az utolsó díj átadása után elaludtam, de kicsivel később arra ébredtem, hogy rohannom kell a gyógyszertárba, mert Drisnek egyre magasabb a láza, s már felélte az Aspirin-tartalékainkat.
Nem esett jól kimenni a hóesésbe, miközben tudtam, nekem még javában aludnom kellene, de megtett ő már ennél cifrábbakat is értem, meg úgy amúgy is, ez a minimum.

Ami az Oscar-t illeti, biztos öregszem (ki nem?), mert egyre nézhetetlenebbnek tűnik ez a tömény cukormázas ömlengés, képmutatás, ami a gálát jellemzi. Nekem az is fura, hogy ha valaki meghal, feltétlenül neki kell nyernie... de lehet, hogy tévedek, és tényleg ő volt a legjobb. Minden cinizmusom ellenére többször meghatódtam, szipogtam rendesen, működött a hollywood-i hatásvadászat, én meg tényleg olyan liba vagyok, hogy mindenen elérzékenyülök, közben meg szidom őket belül, hogy ezt teszik velem. Egy vicc, tudom.
Nem volt sok értelme fennmaradni, nem történt semmi érdekes, hacsak az nem, hogy Jennifer Aniston és a Pitt-Jolie pár egy légtérben tartózkodott, ráadásul Angelina hatalmasakat kacagott Jen színpadi(as) viccelődésein, rá is mozdult az összes kamera rögtön, és biztos a bulvárlapoknak is lesz mit írniuk pár napig. No és persze Hugh Jackman egész estés show-ja, amelyből kiderült, nem csak énekelni tud, de hihetetlen jól táncol, és a humora is kellemes.
Amúgy a díjakat a papírforma szerint osztották ki, az egyetlen meglepetés Sean Penn győzelme, aminek nagyon örülök, különösen, hogy egy melegjogi aktivista szerepéért díjazták.
A Slumdog jó sok díjat besöpört, összesen 8-szor lapult a borítékban ez a filmcím. Ez az egyetlen film, amit láttam a jelöltek közül, mégis furcsa érzés, hogy ennyire kiemelték, mert azért nem vagyok elhalva tőle. Igaz, azoknak a filmeknek a többségével így állok, amelyekre Oscar-esőt zúdítottak úgy az elmúlt 15 évben. A Slumdog a moziban nagyon tetszett, aztán gyorsan kiürült belőlem, és pár nappal később már nem sok nyoma maradt bennem. Pedig egy (számomra) nagy és jó filmnek szokott. (A filmzenéért, betétdalért, operatőri munkáért járó elismeréseivel egyetértek.)
Meg kellene nézni a Benjamin Buttont és a Milket, as soon as possible.