Nem károgok, mert nem is volt olyan kibírhatatlan. Miután kiderült, hogy a társaságban 3-4 hozzám hasonló lány is van, aki pl. nem a mielőbbi lerészegedést tekinti az est fő programjának, ráadásul őket elég jól ismerem is, nem a "sarokban ülök és ünneprontok" műsort adtam elő*. Jó kis "csapat a csapatban" lettünk, de azért a többiekkel együtt résztvettünk mindenben, amiben kellett, és a körülményekhez képest még jól is éreztem magam.
Mérhetetlenül csalódott voltam ugyan, mert elmaradt a beharangozott péniszszívószállal ivás, volt viszont helyette ugyanilyen formájú lufi, amit igyekeztem egyesével felfújni. Aki épp arra járt, lefotózott: jé, kukilufi a szájban, vicces. 9 lufi, rajtam kívül 13 vendég, az összesen 117 fotó szerte az országban, amin péniszlufi lóg a számból, én meg vörös fejjel erőlködöm.
Limuzint látni, érezni "élőben" pedig olyasmi, amit egyszer azért tényleg ki kellett próbálni. Egy giccshalmaz, de akkor is. Külön komikus látvány lehetett, ahogy az autó megállt egy bokor mellett és pár lány kiszállt, hogy elvégezze a kisdolgát.
Az est fénypontját viszont egyértelműen a leendő férj videóról bejátszott sztriptíze jelentette. Igen, érzem, hogy fura ez az én számból, de meglepő módon jól sült el, mert laza és szeretetteljes hozzáállással készítették a felvételt. Mi, csendesen vígadó lányok, azt gondoltuk, max. félmeztelenre vetkőzik a vőlegény, vagy ha nagyon merész, akkor alsógatyára, de nem, ő levett mindent és a táncba beleadott apait-anyait... ezen aztán annyira megdöbbentünk, hogy a videó végén ránk tört az érzelgősség, s az ezt követő negyedóra a legmeghatóbb része lett az estének. Ültünk a chips felett és azt elemezgettük, ki ismer olyan fiút, aki ezt megtette volna. Arra jutottunk, hogy senki. Az eredetileg obszcénnek és közönségesnek indult ötlet végül bátor hőssé tette a vőlegényt, és a nők ilyenkor, ha már összegyűltek, elmorzsolnak néhány könnycseppet.
Szóval sokat nevettem, jókat ettem, még értelmes beszélgetésből is jutott az estére, a menyasszony meg jól érezte magát, és ez a lényeg. Úgyhogy nem morgok, mert egyrészt mégsem lehet egy leánybúcsú kiállításlátogatós. (Vagy igen?) Másrészt megtaláltam a saját szerepemet ebben az egészben, én készítettem a fényképeket, így talán megbocsátható volt, hogy nem visítoztam éjfélkor a városban.

*Erről beszéltem a múltkor, a nyelvvizsga kapcsán, hogy nem tudom előre, mikor leszek zavarban, mikor szorongok és mikor nem. Ma este feloldódtam, ez köszönhető a hozzám hasonló lányok társaságának és a kedvező széljárásnak. Másra nem tudok gondolni.