Nagyon nem értem, mitől nő meg a cipő, vagy mitől megy össze a lábam mindig az "estélyek" végére. Szigorúan az alkalmi cipőkről van szó, nem a nyári baba-, vagy az őszi edzőcipőkről, mindig csak a laposabb vagy magasabb sarkú szépekről. Mire találok egy kényelmeset, amiben annak dacára sem töröm ki a bokám, hogy évente csak 2-3x van rajtam ilyesmi, az rendre megviccel... az este első felében még tökéletes, de órákkal később, hazafelé bandukolva már percenként 82x lépek ki belőle, csetlek-botlok, és csak két ütemben érek át a zöldön. A tegnapi party is pont így végződött, igaz, ez már a második tipegős napom volt a héten. Egy sarokra a lakástól már az sem érdekelt, hogy pillanatokon belül otthon leszek, kerestem a szememmel a kukát, ahova jó nagy slunggal bevághatnám a topánt, hogy aztán mezítláb cuppogjak be a házba, a liftbe, a folyosóra.
És akkor ma arra ébredek, hogy pár óra múlva megint valami szép ruhában, csinos cipőben kellene megjelennem, és már nincs kedvem, nincs energiám, és nincs egy rongyom*... de tényleg, minden nyárvégi-őszeleji időjáráshoz passzoló alkalmi cuccom a szennyesben pihen és különben is, ugyanazzal a társasággal nem mehetek ugyanabban... újat venni meg már késő, jaj!
* Ezt még én sem gondolom komolyan.
