2009. tényleg jól sikerült. Az év egy nagy eredménye, hogy megérett a pszichológussal végzett munkám gyümölcse, ma már egy határozottabb, több önbizalommal felszerelkezett, alapvetően kiegyensúlyozott nő vagyok. Nő, igen, most valahogy könnyebben jön ez a szó a számra, ha magamról beszélek, mint a korábbi "lány". Nem tudom, aki kívülről szemlélt, mennyit vett észre ebből a változásból. A hozzám közel állók azért elég sokat. Simán benn van a pakliban, hogy amit én fejlődésnek élek meg, azt más úgy értékeli, hogy hátrányomra változtam. Lehet, de nem nagyon érdekel, mert már az sem olyan fontos, hogy a világon mindenkinek meg akarjak felelni. Magamnak szeretnék, a többi majd alakul. Hiszek benne, hogy jól.
Nem mondhatom, hogy egyértelműen jobb ember vagyok, mint évekkel ezelőtt. Nem, sőt. De törekszem, és közben tudom, hogy csak azt dobtam le, ami rövid úton megnyomorított volna. Valamit valamiért.

Nincs vége, továbbra is eljárok a pszichológushoz, de már másért. Személyiségfejlődés, önismereti kaland. Igyekszem mindent magamra szedni, amitől a majdani gyerekeimnek kiegyensúlyozottabb és boldogabb életet tudok biztosítani, mint amilyen az enyém volt.
Osztottam, szoroztam. 3 és fél éve része az életemnek ez a bizonyos heti 1 óra. Sokat költöttem rá, de ha összeadom és összevetem azzal, milyen értéket teremtett az életemben, aprópénznek tűnik.

Anyukámmal csak egy hajszálnyit változott a viszonyom. Annyit, hogy beszélőviszonyban vagyunk. Ez az örök gyenge pont. Sokszor felbosszant, sokszor vagyok türelmetlen a dolgaival kapcsolatban, de már nem visel meg annyira, mint régen. Egyrészt ő maga is jobb passzban van, bár sosem fog megváltozni, másrészt én is sokat fejlődtem, harmadrészt tanulom, hogyan védjem ki a játszmáit. Nagyon nehéz, de igyekszem.