Szép lassan haladunk a lakással, pont itt az ideje, mivel már több, mint egy éve lakunk benne. A háló már kész lenne, ha ugye nem tört volna darabokra a szekrényajtó és nem vonta volna ki a forgalomból ezt a cuccot az Ikea. A konyhán még van mit pofozni, de elvileg az első hétvége óta használható. A fürdőszobát inkább hagyjuk, még mindig egy tenyérnyi, falnak támasztott kis tükörnél történik a frizurászkodás és borotválkozás. Ma viszont nagy lépést tettünk előre: megalkottuk a nappalit. Még nincs kész, de egyrészt holnap is lesz egy nap, másrészt így is lóg a nyelvünk. Amúgy meg egész más lett a hangulata, már kezd kirajzolódni az otthonunkról alkotott végleges elképzelésünk. Fényes fehér felületek, egy-egy színnel megbolondítva, és lehetőleg letisztult formák. Nem könnyű, de törekszünk.
Amikor megláttam a mai munka végeredményét, fülig ért a szám, Drisnek és az apósomnak nem kevésbé. Mondhatnám, hogy szép lett, de az nagyon relatív. Sokkal többet elárul, ha azt mondom, olyan, amilyet szerettünk volna.
És azt mondtam már, hogy imádom az új kanapét? Nagyon kényelmes és visszafogottan extrém a fehér szekrényekkel körbevéve. Libazöld, ami egy hülyeség, mert a liba nem zöld, de senki nem szereti kimondani, milyen is ez a szín igazán. Ha pc akarok lenni: liba f. zöld.