Hát, ebből így nem lesz blog... pedig szeretem, nem is tudom, miért hanyagolom. Igaz, szinte minden nap csak a munka meg a munka, de azért lenne miről írni. Most igyekszem összefoglalni.

Ha megpróbálok visszaemlékezni az elmúlt időszakra, az első, ami eszembe jut, hogy mennyire örültem, amikor Szisza két hét betegség és egy hét nyaralás után egyszer csak felhívott, ráadásul épp a volt munkahelyem szokásos éves össznépi banzájáról, és viszonylag részletesen tájékoztatott, éppen ki mellett halad el, ki van már ott, ki nincs, jobbra X áll, nagyon csinos, balra meg Y, ha látnád... És tényleg, szinte láttam.

Aztán az is eszembe jut, amikor a Westend Leroy-ában incselkedett a meleg pincérrel, majdnem megkérték egymás kezét, én meg majd' betojtam a nevetéstől. Édesek voltak, egy ideig nem felejtem el.

A legnagyobb események persze a munkában történtek, de azok részleteibe nem szeretem beavatni a publikumot. A legnagyobb szívás megint, mint mindig, a munkaerő-kereséssel van. A szokásos, dühítő dolgok: az interjúra a jelöltek fele nem jön el és nem is telefonál. Aki eljön, lobogtatja a bizonyítványait, de nem elég értelmes egy viszonylag egyszerű feladatra. Vagy nem szimpatikus (ami egy 4-5 fős, egy légtérben dolgozó, családi vállalkozásból kifejlődött kollektívában fontos lenne), vagy egyedi életkörülményei miatt nem érezzük, hogy különösebben motiválni lehetne. Ráadásul a legkevésbé tapasztalt, leggyengébben kommunikáló, viszont a tesztelés során legtöbb hibát ejtő jelölt kéri a legmagasabb fizetést.
Én meg közben hónapok óta húzom két munkakörben, és mire végigcsinálok mellette egy kiválasztást, az egyetlen szóbajöhető jelölt végül elvállal valami mást. És kezdhetjük előlről az egészet. Le tud törni az ilyesmi.
A munkában egyébként sikerélményeim is vannak, és izgalmas az egész, szóval összességében nincs okom panaszra. Viszont durva, hogy most már nem csak Dris, de én is estig dolgozom, időnként hétvégén is, aztán Karácsonykor majd nem lesz, aki fát állítson meg sütit süssön... Ez még új nekem. Amíg a régi munkahelyemen dolgoztam, addig is fura volt, hogy ő már nincs otthon 5-kor, 6-kor, mint régen, és ez valamennyire átalakította a korábbi életünket és a kapcsolatunkat. Most, hogy mindketten így nyomjuk, érezhető a hatás a házasságunkra nézve, nem kimondottan jó értelemben. Persze valamit valamiért, de ez akkor is egy megoldandó!

Amúgy minden rendben, szép az élet!