Ezekben a percekben épp ott lennénk a 10. heti ultrahangon, beszélgetnénk a dokival, terveznénk a továbbiakat... Na jó, ezen nem kesergek tovább, nincs értelme.

Időnként rám tör a sírás, de már egyáltalán nem mondogatok olyanokat, hogy "miért, miért?". Azt sem, hogy vissza szeretném csinálni. Fura lehet ezt hallani, de tényleg így van. Elfogadtam, el tudom engedni, csak az érzelmek még néha elkapnak. Az észérveket meghallgatom, mindenkinek igaza van, de ha sírni kell, hát sírok.

Sziszamisza sokat segít azzal, hogy saját tapasztalatából is pontosan tudja, mit érzek, sőt. Igaz, sokkal jobb lenne, ha sem ő, sem én nem lennénk érintettek, és nem erről kellene, hogy beszélgessünk, de ez van. Go ahead, together!