Little Miss Sunshine
Magyar címe: A család kicsi kincse, de ezt most írtam le először és utoljára. Nagyon nem tetszik, nem is értem, miért kell azt is erőszakkal lefordítani, amit nem lehet. Mondjuk legalább annyi van benne, hogy utal a film egy fontos elemére, a családra. Amire az eredeti cím nem. Na de akkor is...
Vígjátéknak titulálták, és végül is az is, végig a helyzet komikumában vagyunk, és még befut a képbe pár konkrét poén is, olyan jobb fajta, amilyet a film után még hetekig idézget az ember. Ugyanakkor mégis úgy érzem, a vígjátéki megjelölés kevés, több ez annál, társadalomrajz, családi dráma... hova fokozzam? Ráadásul amerikai, de engem hangulatában inkább az angol vígjátékokra emlékeztetett (mondjuk Mike Leigh Titkok és hazugságok című filmjére). A poénok meg tényleg ütnek.
A színészek közt, Toni Collette, Greg Kinnear és Alan Arkin mellett Steve Carell, az amerikai Office sorozat Michael-je is feltűnik. Örültem, hogy ilyen komolyabb szerepben is láthattam. Már majdnem elkezdtem írni, hogy hol volt ez a színész majdnem 50 évig, nem is értem, hiszen jól játszik, jó kiállású, jóképű, és olyan arca van, amivel akciófilmtől vígjátékon át drámákig bármit eljátszhatna... aztán megnéztem a filmográfiáját, és meglepődtem. Jó sok szerepe volt már, de én az Office előtt sosem találkoztam az arcával. Valószínűleg azért, mert kimaradtak olyan biztos fontos mérföldkövek a mozis műveltségemből, mint pl. a 40 éves szűz.
(8/10, szerethető, keserédes film.)
Michael Clayton
Nekem mindig furcsa, ha egy név a cím, mert azt sugallja, hogy egy nagyon jelentős személyről szól, aki valami világrengető tettet vitt véghez, és most tisztelgésül nagysága előtt összefoglalják az életútját. Ehhez képest gyakran kiderül, hogy nem éppen erről van szó. Egy nyüzsgő titkárnő, egy balettkarrierre vágyó kisfiú, egy hétköznapi aktakukac, szóval bárki lehet, akinek a nevét címmé emelik. Persze ő a fő karakter, szóval értem, mégis fura, ha az egész filmet egy fiktív személy fiktív nevével címzik. Mondhatni, megúszós.
No, de nem is tudom, miért írtam ezt ilyen hosszan, mert végül is a Michael Clayton ettől függetlenül egy jó kis krimi. Legalábbis nekem tetszett, izgalmas és érdekes volt, és azon ritka filmek egyike, amelyeknél belefeledkezve is feltűnt, hogy a vágás mennyit hozzátesz a feszültséghez. Valamint - amire nem emlékszem, hogy sokszor lett volna példa - , hogy egy krimiben a végéhez közeledve nem is annyira az "ügyről", hanem inkább a főszereplő lelkivilágáról tudunk meg többet. Én legalábbis így éreztem, egyre jobban átjött a vívódása, hogy legyen hűséges barát, jó ügyvéd, és egészségesen önző is egyszerre. A vége főcím alatti, hosszan vett arcjátékért meg adtam volna George Clooney-nak valami díjat.
(8-9/10, tetszett, de azért nem a világ legjobb filmje.)
