Megfigyelted már, naponta hány órát tévézel? És mennyit hallgatsz mellé rádiót? Belegondoltál már, ismereteid hány százalékát szerzed a mainstream médiából (rádió, tévé, újságok, internetes hírportálok)? Vagy hogy milyen szinten bízol meg benne?
Én ritkán kapcsolom be a tévét, és kimondottan tud zavarni, ha valakinél folyamatosan megy a háttérben, a kereskedelmi rádiók kínálatától és a műsoraik stílusától pedig egyenesen falra mászom, de még így is úgy érzem, nagy hatással volt eddigi életem során a gondolkodásomra és a véleményemre. Úgy értem, túl nagy hatással. Túl sokáig vettem készpénznek, hogy amit a tévében bemondanak, vagy legalábbis amit bizonyos, hitelességükről elhíresült csatornákon közzétesznek, az igaz, alaposan ellenőrzött információ, és kellően tényfeltáró, hiszen értünk van, a mi érdekünket szolgálja. Persze volt jó pár műsor, ahol kilógott a lóláb, és mivel újságírást is tanultam, bennfentesektől hallottam néhány durva sztorit. Ez arra volt elég, hogy a reklámok nagy részére immunissá váljak, és sok műsor egyáltalán ne is érdekeljen. Tudtam, hogy bizonyos eszközökkel operálnak, hogy eladják a tömegeknek a legújabb mosóport, vagy hogy a sorozat aktuális epizódja úgy érjen véget, hogy másnap alig várja a néző, hogy folytassák. Ezeken átláttam már, de még így is maradt, aminek hittem. Pl. azon kevésbé gondolkodtam el, hogy mi van, ha a mainstream média nem ártatlan lelkű angyalok kezébe kerül (vagy már abban van), és adott esetben milyen ideológiákat vihet át a közvélekedésbe, valamint miknek a létezését titkolhatja el előlünk. Hogyan tudja ráhergelni valamire vagy akár leszedálni emberek tömegeit.
A Hálózat című filmet médiamanipulációval foglalkozó weboldalak valamelyikén ajánlották a kommentelők, és amikor láttam belőle pár kiemelt jelenetet, azonnal meg akartam nézni. Annyit vártam tőle, hogy valami lagymatag történetben lesz talán még 1-2 ilyen "monológ", de többet kaptam.
Hihetetlennek tűnik (kicsit gyanús is), hogy ez az 1976-ban bemutatott film átment a cenzúrán, sőt, jó pár díjat is bezsebelt. Nem azért, mert nem jó, hanem mert olyan témát feszeget, amelyet manapság már inkább elhallgatni szokás, vagy legalábbis gyorsan nevetség tárgyává tenni azt, aki előhozakodik vele. Tele a film erős, szókimondó jelenetekkel. Története valószínűleg már akkor sem volt fikció, amikor megírták, de napjainkban talán még aktuálisabb.
Fotó helyett beteszek néhány jelenetet belőle, a teljes mű megnézését pedig ajánlom mindenkinek. Igaz, a mai pörgős mozikhoz képest egy kicsit lassabb a történetvezetés, és vér sem sok folyik benne, de mondanivalója erősebb, mint bármelyik mostanában látott filmé.
Itt egy másik jelenet is, sajnos letiltották a beágyazást, de érdemes kattintani és megnézni.