Anyukám sírva fakadt. (Az előzmény ide kattintva olvasható.) Nagyon örült. Ölelgetett, meg azt mondta, visszaadtam a gyerekkorát. Volt ebben némi túlzás, de jól esett látni, hogy tényleg örömet okoztam neki.
Mondjuk alapvetően erre "számít" az ember, 100-ból 99-en így reagálnának, de az én anyukámnál sosem lehet tudni. Próbáltam minden eshetőségre felkészülni.

Aranyos volt, együtt pityeregtünk. Ez volt a célom, hogy lássa, nem csak rossz dolgok történhetnek, sőt.

Ahogy ült az ágy szélén, lapozgatta a könyvet és egymás után mesélte a gyerekkori emlékeit, ez a jelenet jutott eszembe az Amelie csodálatos élete című filmből: