- szerkesztés alatt -

Antibaby naplója 2004-2013

Antibaby naplója 2004-2013

A politika és én

2012. október 23. - Antibaby

Tegnapig még úgy volt, hogy kimegyek a tüntetésre. Testközelből szerettem volna megnézni, mi történik, és a saját fülemmel hallani, mi hangzik el, mert számomra nincs egyetlen médium sem, ami utána hiteles tájékoztatást adna. Eddig is kiforgatták, félreértelmezték, úgyhogy nem hiszem, hogy épp most változna meg a helyzet.

A politikai pártok csatározása egyébként már egy éve nem érdekel. Kb. pont tavaly október 23-a körül került le rólam a szemüveg, addig ismeretlenek leverték és összetaposták, egy pillanat műve volt. És bár utána tántorogtam még egy darabig az ismeretlenben, kapaszkodókat keresve, mostanra már tényleg hidegen hagy ez a cirkusz. Egy új rendszer kellene, leakasztani valahonnan egy fáról... ötletem sincs, honnan.

Arra viszont odapillogok, hogy mit csinál, merre lépdel az a csoport, amelyiket hozzám hasonlóan sehova sem tudja tenni a voksát. Igaz, én rajtuk is kívülállónak érzem magam (a mai bajnais szerepléssel sem értek egyet), de ha valamit, azt biztos megtanultam az elmúlt egy évben, hogy több dolog köt össze minket, mint amennyi elválaszt. Mármint Minket, mindannyiunkat! Ha más nem, legalább a végső szándék hasonló. Remélem.

Félelmetes, hogy milyen jól működik a megosztottság, és én is milyen sokáig bekajáltam. Köszönöm a szemüvegtaposóknak! Nyitott szemmel minden más!

 

Update: A tévében látott beszédek és azok másnapi visszhangja alapján jó volt a megérzésem, hogy én ez

A bejegyzés trackback címe:

https://antibaby2004-2013.blog.hu/api/trackback/id/tr856825049

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása