Épp végeztem ezzel a sorozattal, mindössze 12+1 dupla epizód, de nagyon jó. Az alap Ricky Gervais, aki a rendezője, forgatókönyvírója és főszereplője is. A történet statisztákról szól, akik minden epizódban más-más világsztár filmjének forgatásán kapnak munkát, bár nem lehet állítani, hogy túl nagy feladatuk lenne. Ez is a fő problémájuk, szeretnének legalább egy kis szöveges szerepet, vagy ha azt nem kaphatnak, hát egy saját sorozatot. Miközben az ő kis életüket látjuk, olyan világsztárok bukkannak fel és játszák önmagukat, mint David Bowie, Kate Winslet, Robert De Niro, Orlando Bloom, Samuel L. Jackson, Chris Martin, Ian McKellen, az első epizódban pedig rögtön Ben Stiller, az utolsóban meg George Michael, és még sokan mások. Mind nagyon jó fejek, hogy a saját paródiájukat is eljátszák, le a kalappal előttük, hogy simán hülyét csinálnak magukból. Némelyikük egészen zseniálisan. Kate Winsletet még soha nem imádtam annyira, mint ebben, azaz saját maga szerepében, és meglepően jó fej Daniel Radcliffe is, ahogy komplett idiótának mutatja magát.
A Futottak még humora speciális, és nem kíméli a társadalom egyetlen csoportját sem, de mégsem akaszt ki. Nekem nagyon bejött. Két este alatt lenyomtuk a 13 részt, jól csúszott.

Na, most már tényleg nyiff. Már napok óta jó, de ettől a rádiótól kicsit szokatlan zene szólt. Ma még volt 2 Placebo meg egy Britney Spears (?) a RadioCafén, aztán valamikor délután egyszer csak megszakadt az adás. Mintha kihúzták volna magukat a konnektorból, zzzzzzzzzzzz... Hosszan tekergettem jobbra-balra, mit lehet akkor hallgatni. Csak kompromisszumos megoldást találtam.
Nagyon szomorú, hogy ennek így lett vége.

Update: Pár gondolat a Café-tól búcsúzva

Épp arról készültem bejegyzést írni, hogy ebben az évben még semmi jó történt (hazudok, mert egyetlen egy jó hír már jött), amikor olvasom Facebook-on: George Michael Symphonica Tour Announced! A turné állomásai közt pedig ott lapul Budapest.
Érzésem szerint ez a szimfónikus zenekaros felállás még jobb lesz, mint a 25Live Tour koncertjei voltak.
Várom!

Radiocafé 98.6. Élt 8 évet. Volt barátom.

A családban rajtam kívül senki.
Hosszan kerestem, milyen fesztiválnak is hívták: ÁB Popfesztivál (1991). Durva. Olyan volt ez anno, mint most az X Faktor. Csak a fellépők minden héten ugyanazt az egy számot énekelték, igaz, az viszont a saját daluk volt, nem Robbie Williams-é vagy Madonnáé.
A zsűriből a még felnyírt hajú Egerszegi Krisztinára és a farmerdzsekis, fülbevalós Deutsch Tamásra emlékszem. Meg arra, hogy a Kortársak zenekarra mindketten a maximális, 10 pontot adták.
A zenekar meg is nyerte a versenyt. Rám annak idején nagy hatással volt, a zene, a szöveg (!), a fizimiska. Aztán még pár hónapig hallottam róluk, de nem is tudtam, hogy még ma is élő zenekarról van szó. (Az akkori tagok egy része azóta már az Ákos bandben is zenél, illetve egyikük, Lepés Gábor, a Balkan Fanatikot nyomja.)

Vágó István retró fizimiskája... A '90-es években születetteknek mondom, hogy nem fekete-fehér volt akkoriban az adás, csak nem találtam olyan videót, ami egyszerre színes és a dal is rajta van egészben. Ezen a másikon például nincs, viszont érdemes megnézni, mit kapott az első helyezett zenekar (1:08-tól). És kinek a felajánlásában.
Olyanok tűntek még fel ebben a tehetségkutató műsorban, mint az AD Stúdió, Pintácsi Viki, vagy Csutka (vicces).

Na, akkor most coming out: design blogba kezdtem!
Évek óta dédelgetett vágyam ez, belülről jön, nem tehetek róla. Az inditékaimról mindent leírtam itt: http://look-design.freeblog.hu/archives/2011/04/11/Mi_ez/

Sejtem, hogy az új blognak elsősorban nem az itteni olvasóimból áll majd össze a közönsége (ezért sem szerettem volna, hogy a design-cuccok eluralkodjanak az elsősorban szöveges naplón), de akinek van kedve, nézzen be időnként oda is!

Az ember, aki ott se volt

Szeretem a színészeket benne. Nagyon szép, hangulatos és sokat hozzátesz a filmhez az operatőri munka. Imádom a rendező-forgatókönyvíró párost, a Coen testvéreket, de valahogy ez mégsem ütött akkorát. Nem tudom, miért, hiszen más Coen-rajongók a legjobb filmjeik közt tartják számon és többen ajánlották már, de engem nem ragadott annyira magával. Még csak azt sem lehet mondani, hogy azért, mert nem nekem való a Coen-humor és a Coen-stílus, hiszen egy rakás filmjüket imádom és nézem újra meg újra. Ez mégsem jött be igazán.
Meggyőzhető vagyok... legfeljebb majd újranézem.
(Pontokban: 6/10.)

Az ember, aki túl keveset tudott

A félreértések vígjátéka, de nem a tipikus módon. A zsenialitása szerintem abban rejlik, hogy egyszerre tudja megnevettetni a puki-kaki vígjátékokat szerető és akár az abszurdabb vagy kifinomultabb humor híveit is. Szórakoztató, de helyenként fárasztó és idétlen. Bill Murray tökéletes a főszerepre, ő is pont az a színész, akinek játékát mindkét közönség élvezni tudja. Én legalábbis az Elveszett jelentés és a Hervadó virágok óta egyre jobban kedvelem.
(Nézhető, 7/10.)

Egy veszedelmes elme vallomásai

Clooney rendezése, Kaufman forgatókönyve, egy jó alapsztori, lelkes, pörgős stílus... mintha egy nagy baráti társaság szórakozott volna egy jót, és a végeredmény: egy kimondottan jó film. És nagyjából így is van, hiszen George Clooney Julia Roberts-szel, Brad Pittel, Matt Damonnal és Steven Soderbergh-gel már összeszokott társaság, a szemük sem áll jól így együtt. Ezt meg is villantják abban az apró, ám annál irónikusabb jelenetben, amikor a két jóképű fickó, Brad és Matt feltűnnek... de ezt nem mesélem el részletesebben, hátha valaki még nem látta. Aki igen, az biztos emlékszik, mire gondolok.
Ez a film azon túl, hogy végig szórakoztató, el is gondolkodtat, de azt is önirónikus stílusban teszi, és így nem darálja be teljesen a néző lelkét.
(Szerettem és kimondottan ajánlom, 8/10.)

Mostanában ritkán szeretek bele aktuális dalokba, inkább azokat a zenekarokat vagy énekeseket szeretem, akik 15-25 éve építgetnek valamit, mégha 1-2 éve nem is csináltak szinte semmi újat. Most viszont van egy nagy kedvencem az újdonságok közül, belemászott a fülembe, és szinte elvonási tüneteim vannak, ha 1-2 napig nem hallom. Ha viszont megszólal, kisimulnak a lelki ráncaim egy pár percre. Igaz, a dal "featuring előadója", Boy George sem mai felfedezés, mindig is szerettem őt.

, hogy beszéljek a részletekről, de nem találom a megfelelő szavakat. Nem tudnám jobban megfogalmazni, mi történt és milyen érzés még így, barátnőként is átélni, mint ahogy Sziszamisza leírta.

Előzmény: http://antibaby.freeblog.huhttp://antibaby2004-2013.blog.hu/media/image/2011-04-25/6824319/#11304385
Sziszamisza blogja: http://sziszamisza.freeblog.hu/ (az április 21-i bejegyzéstől kezdődően)

A blogjából minden kiderül. Hátha a történetével másoknak is segítségére lehet. Hátha eljut hozzá így valaki, aki neki tud tanácsokkal szolgálni.

Nyomott vagyok még, de már tudok figyelni másra is, dolgozni és olyanokon dilemmázni, hogy vágassam-e ilyenre a hajam. Végre nem lenne az, hogy vagy nagyon be van sűrűsödve és 2 Tina Turner is kijönne a sörényemből, vagy frissen, fodrász után meg van ritkítva, de nem minden tincs ér bele a copfba.
Ráadásul ez vagány és talán jól állna. Talán. Bár a jelenlegi hangulatomban az sem áll távol tőlem, hogy simán letolassam az egészet nullással.

A kép forrása: http://styleandbudapest.blog.hu