Még az Office-szal birkózunk, úgyhogy most csak egy alkotás kerül az új filmes bejegyzésbe.

Korcs szerelmek

Mexikó... súlyos egy hely! Nem az a kimondott nyugalom és szeretet szigete. Ez a film pedig abszolút átadja, milyen, bár még sosem jártam arra. Ettől függetlenül nagyon átjön, de közben a mondanivalója a régiótól függetlenül érvényes és aktuális. Akár a saját életemre vonatkoztatva is. A lényege leegyszerűsítve kb. annyi, hogy sosem tudhatod, mit hoz a holnap. Harcolhatsz a terveid megvalósításáért, előre is juthatsz, állhatsz épp életed legnagyobb sikerei előtt, de bármikor meg is botolhatsz és eltűnhetsz a süllyesztőben. És még akkor is rajtad áll, mit kezdesz a helyzettel, megtalálod-e benne az értéket, ki tudod-e ásni a "szemétből" a "kincseket". (Igen, mindkettő idézőjelben.)
A Korcs szerelmek nem rövid film, 154 perc, de végig feszültséggel teli, érdekes marad, még akár humoros is.
Sokan mondják, hogy durva. Á, szerintem nem is annyira.
(Nálam 9/10, nagyon jó, de nem biztos, hogy mostanában újranézném.)

Ma nagyon rossz hírrel indult a nap. Egész nap semmit nem tudtam csinálni, csak néztem magam elé. Kétszer kellett hozzám szólni, hogy egyszer meghalljam. Délelőtt csak sírtam és azon gondolkodtam, hogy történhet olyan igazságtalanság, hogy egyes felelőtlen embereknek minden sikerül, ha nem akarják igazán, akkor is, mások meg mindent megtesznek, hogy rendben menjenek a dolgok, és nagyon megérdemelnék a boldogságot, ennek ellenére mégis lehetetlen választás elé állítja őket az élet.
Ennek kapcsán pedig alapvető elveim dőltek meg a mai napon. Sokat tanultam magamról, mégha ez az egész most nem is rólam szól.
Többet erről nem tudok mondani. Egyrészt nincsenek megfelelő szavak, másrészt nincs felhatalmazásom.

Faluszéli temetőben, egymás melletti két sírt gondozgat két férfi. 
Egyik: - Húsvéti tisztítgatás, növénygondozás?
Másik: - Ja. Face up.

Voltam tüntetni tegnap*, mint a régi szép időkben. Kaptunk egymillioan.blog.hu-s sípot, lesípoltuk a Parlamentet, mert azt hiszem, azt senki nem mondta, hogy tüntetés után nem lehet fotókiállítást nézni, aközben meg fütyülni. Szívesen mennék még a hétvégén az összesre, ha nem lenne betáblázva mindkét nap családi banzájokkal. Lélekben azért ott leszek.

*az Alkotmánytervezet ellen

Épp tegnap fejtettem ki Drisnek, mennyire senki nem tud  mit kezdeni ezzel a számmal, pedig már többen megpróbálták feldolgozni vagy akár csak elénekelni, erre itt ez a lány, és milyen jó! Pedig nem is a stílusom, de legalább meglepő és kedves és tényleg újragondolta, még ha nem is tud úgy énekelni, mint Morten.

Te már észrevetted Az Embert, Aki Mindig Ott Van?
Hogy hol ott? Mindenhol!

Amikor Csepelen laktam, még gyerekkoromban illetve tiniként, élt a lakótelepen egy család, több fiuk volt, és mind szellemi fogyatékos. A legnagyobb közülük szinte az utcán élte az életét. Ha kinéztél az ablakon, követni tudtad, ahogy megy A-ból B-be. (Mondjuk az igaz, hogy a mi ablakunkból mindent látni lehetett.) Akárhányszor kitettem a lábam a lakásból, a srác is épp az utcán volt. Szembe jött vagy épp előttem lépdelt, de ott volt. Ez még nem olyan nagy szám, de egy idő után megfigyeltem, hogy ha elmentem Csepelről mondjuk a PeCsába egy koncertre, ő ott csápolt 2 sorral előttem. Aztán hazafelé ott ült épp azon a buszon, amelyiken én utaztam. Aztán az Agárdi Popstrandra mentem, és ott is pont ott volt. A koncerten is, a parton is, a vízben is, aztán hazafelé a vonaton szintén.

Eljöttem Csepelről, és némi vidéki kitérő után a II. kerületbe költöztem. A közvetlen szomszédunk fia, aki szintén fura figurának tűnt, igazából csak akkor tűnt fel nekem, amikor elmentem egy Anima Sound System koncertre a Szoborkertbe, és ő mellettünk állt. Aztán hazafelé is összefutottunk vele. Aztán megnéztem a Padlást a Vígben, és bár sosem gondoltam volna, hogy színházban fogok belebotlani, ő ott is ott volt. Ha nagy ritkán beszaladtam a piacra, ő épp ott ült egy padon és nézelődött. Csak egyszer mentem be a közeli lottózóba, mert valaki megkért, hogy vegyek neki szelvényt... hát nem rám köszönt a srác?

Amikor a mostani lakásba költöztünk, aggódtam, hogy nem lesz olyan emberem, aki mindig ott van. De lett! Naná. A szőkített, alkesz járású, 50-es pasi folyamatosan mozgásban van. Mindig megy valahova vagy jön valahonnan. Ha kinézek az ablakon, épp ott van. Ha elmegyek a pékségbe, egymásnak adjuk a kilincset. Ha csak a ház körül mászkálok, tuti, hogy jön szembe, élő utcabútor a pasas. De ha elsétálok a kerületnek olyan csücskeibe, ahol addig még sosem jártam, akkor is találkozom vele. Teljesen érthető, hiszen ő Az Ember, Aki Mindig Ott Van!

Csak nekem van mindenhol, akárhova költözök, egy ilyen emberem? Ti észrevettétek már a tieteket?

Egy álmos reggelen lett pár szabad percem. Gondoltam, ránézek már a Lookbook-ra, hogy képben legyek, ha már annyi helyen hallottam róla. Egy pillanat alatt függőség lett belőle. Talán a 15. képig bírtam, hogy ne hype-oljak, ahhoz meg ugye regisztrálni kell, szóval megtettem. A második reggelen jöttem rá, hogy elvesztem. Az éjszaka folyamán mintha több ezer kép került volna fel, így akárhova kattintok, sosem érzem, hogy már mindent láttam. Ráadásul, akiknek több fotóját is hype-oltam, azok elkezdték ajánlgatni nekem az új feltöltéseiket... ez az, amiből nincs kiút. Na de nem is ezért kezdtem el írni róla, hanem azért, mert a Lookbook által egy új felfedezést tettem az ízlésemről. Ahogy a zenében, úgy az öltözködés terén sem szabad "műfajokat", stílusokat, ruhadarabokat leírnom. Lehet, hogy 1000 operából, reggae vagy techno számból egy sem tetszik, de ettől még nem lehetetlen a műfajban olyat alkotni, ami mégis bejön. Mindenből ki lehet hozni azt, ami épp engem érint meg, ami épp nekem fog tetszeni. A Lookbook (annyi street fashion oldal végignézése után) pedig kezd ráébreszteni, hogy igenis létezhet kecses, nőies klumpa, a pasztel színű, virágos minta is bejöhet nekem, csak a megfelelő "modellen" kell nézni, és nem minden fonott talpú platform cipő durung... Még a végén belefutok egy miniszoknya-gumicsizma összeállításba is, amitől elalélok...
Néhány kép, kattintásra megnőnek:

  
  
(A fotók a Lookbook.nu oldalról származnak.)

Egy kis programajánló:

Az év századik napja alkalmából ezen a hétvégén be lehet menni 50 budapesti 100 éves házba.
"A Budapest100 program lokálpatrióták, önkéntesek és a házukat szerető lakók összefogásával alakult ki, akik szeretnék vendégül látni Önöket száz évben (legalább) egyszer." - hirdeti a program hivatalos oldala. Szerintem jópofa ötlet.

Önállóan is nekiindulhat bárki a házak látogatásának, de van szervezett túra is, amire előzetesen lehet jelentkezni.

Minden további információ megtalálható a Budapest100 weboldalán, illetve a Facebook-oldalán.

Hihetetlen, hogy egy kis napsütésnek és egy csipettel több odafigyelésnek milyen lélekgyógyító hatása tud lenni. Egyre jobban vagyok. Ráadásul azt hiszem, mondhatom, hogy elkezdtem futni. Kétszer voltam már, azt hiszem, az már "szokás" kezdetének tekinthető. Én, aki mindig utáltam ezt a sportot, most nekilódultam. Annyira nem vagyok fitt mostanában, hogy az szánalmas, pillanatok alatt kidöglök, ráadásul reggelre a hátam is megfájdult, de ez nem ok arra, hogy ne toljam. Fejlődni szeretnék, összekapni magam.

Találtam egy flashmob videót Anna Facebook oldalán, ami vidámmá tette a reggelemet. Katt ide!

Túl vagyok a mélyponton. Várható volt, hogy egyszer elszakad a húr, és persze el is szakadt. A hét közepén nagyon rossz érzés volt bennem, teljesen kilátástalannak éreztem mindent. Egy pillanatig még olyanok is megfordultak a fejemben, mint Dunának menni, elválni... Épp csak egy másodpercre ugrottak be, mint lehetőségek, de persze rögtön tudtam, hogy egyik sem lenne megoldás, mint ahogy semmi más sem, úgyhogy elvetettem őket. Ma már, hogy süt a nap, és jó a kedvem, furcsa visszagondolni rá, de azt hiszem, érdemes legalább dokumentálni, hogy ilyen is volt.