- szerkesztés alatt -

Antibaby naplója 2004-2013

Antibaby naplója 2004-2013

2005. január 02. - Antibaby

Ma azon törtem a fejem, hogyan lehetne előrehozni a Valentin-napot, mondjuk január elejére, ugyanis írásban vallani sokkal egyszerűbb – nekem. Már egészen kitaláltam, milyen kis mókás hangvételű képeslapot küldhetnék Bélának, és ilyen formában egy nemleges, vagy egy soha meg nem érkező válasz is kevésbé ciki, mintha eléállok, elhívom valahova, és akkor mond nemet.
Egy ismerősöm néhány hete, amikor elpanaszoltam, mennyire nem tudom a srác tudtára hozni érdeklődésemet, azt mondta, csücsörítsek és csapkodjam a fenekem. Ez tuti beválik. Majd’ egy hétig nevettem rajta. :-)
Elképzelhető, mennyire oda vagyok Béláért, ha figyelmen kívül hagyom azt a tényt, hogy Béla. :-) Senkit nem szeretnék megbántani, aki szintén erre a névre hallgat, sőt, esetleg még tetszik is neki, de tényleg sosem értettem, hogy lehet valaki olyan érzéketlen, hogy megszül egy gyereket, ezt az apró csodát, s amikor ott tartja a kezében, akkor azt mondja: Ez a gyerek egy Béla. :-(
Dris azt mondta, semmi értelme más pasik miatt izgulnom, a kedvükért leborotválni a szőrt, próbálni megfelelni az elvárásaiknak, ez mind tök felesleges energiapazarlás, hiszen úgyis az ő felesége leszek. Ő meg már úgy szeret, ahogy vagyok. Emlékeztettem, hogy nem járunk együtt, uszkve 4 hónapja. Nem izgatja, akkor is a felesége leszek, bár még nem dolgozta ki a projekt megvalósításának részleteit.
Felhívtam Rient, ő a nagyobbik unokahúgom, akivel – 4 év eltéréssel – ugyanazon a napon születtünk, és mit ad isten, azonosan vagyunk flúgosak. Amikor olyan dolgot veszek a fejembe, amin tudom, hogy mindenki kiakadna, őt hívom fel. És Rien természetesen lelkesedik. Pl. Drisen kívül eddig még csak ő volt hajlandó mindenféle unszolás nélkül eljönni velem a melegfelvonulásra. Ezen 3 éve veszek részt, szolidaritásból. Nagyon bírom a melegeket, főleg a fiúkat. A pride pedig kellemes buli. Esküszöm, annyi szép arcú, vonzó testű srácot egy helyen sehol máshol nem lehet látni. Amikor egyszer megkérdeztem, hogy hívják azt, amikor egy heteroszexuális lány gerjed egy homoszexuális fiúra, Rien azt válaszolta: Pechnek!
A melegek nagyon pozitívak, minden percet öröm a közelükben tölteni. Közöttük sokkal több a csillogó szemű, szeretettel teli ember, ők diktálják a divatot, merészek, trendik, egyéniek. Fantasztikus érzékkel rendelkeznek egy rakás dologhoz, amihez a heterok nem. Egy régi havernőm egyszer kibökte, hogy ő bizony az Angyalba jár szórakozni, bár nem leszbikus, de sok helyet megnézett, és sehol sem érzi magát olyan jól, mint a melegek között. Nekem még nem volt bátorságom lemenni egy ilyen partira, de sejtem, mire gondol. Vidámság, és elfogadás.
Szóval felhívtam Rient, aki fél évig Németországban volt dolgozni. Újév napján jött haza, s most ezer dolga van, főleg, hogy nyakán az egyetemi vizsgák. Hangja sem rezzent, amikor javasolta februárban megtartani a karácsonyi ajándékátadást. Ő ilyen. A nap 24 órájából 30-at végigpörög. És semmire nincs ideje. Egyszerre jár hastáncra, autósiskolába, angolra, németre, dolgozik egy ügyvédi iroda titkárságán, és végzi az egyetemet. Amikor ezt először hallottam, már jó ideje nem láttuk egymást, és azt hittem, egy elgyötört lány vár majd rám a megbeszélt találkozón. De nem, Rien mindig mosolygós, és full csini.
Mostanában nem érdekel a szex. Mióta az utolsó, mindössze 1 hónapig tartó “kapcsolatom” véget ért, egyáltalán nem izgat. Ha már nagyon feszült vagyok, próbálok segíteni magamon, de az az igazság, hogy elunom. Egyszerűen félbehagyom a masztit. Másra vágyom, szerelemből szeretkezésre, nem csak úgy szexre. Mélyen egymás szemébe nézős, nagyon gyengéd érintésesre, nem fejen állós akrobatikusra, vagy 3 perces quicky-kre.

A bejegyzés trackback címe:

https://antibaby2004-2013.blog.hu/api/trackback/id/tr46818637

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sherry 2011.08.27. 03:52:14

Tocuohdwn! That's a really cool way of putting it!

Lesa 2011.08.27. 16:36:59

That's the best asnewr of all time! JMHO
süti beállítások módosítása