Az a típus vagyok, aki akkor is ír (és beszél), ha a kutyát sem érdekli a hablatya. De most örülök, mert már vannak hozzászólások, van, akit elgondolkodtattam, van, akit megnevettettem, van, aki magára ismert egy-egy bejegyzésemben. Ez nagyon jó érzés.
Most sok írnivalóm van. Kezdem a péntekkel. Dris egyik barátja uszkve 100 kilóméterre lakik Bp-től, és most feljött ide állást keresni. Szegényke, pályakezdőként még nem tudta, hogy a kereskedelmi munkatársként meghirdetés + telefonban semmit el nem árulás = ügynöki munka. Jól megszívta, másfél órás beszélgetés után bökte csak ki az interjúztató pasi, hogy házalva kellene gépet eladni. A csalódott fiúval és Drissel beültünk délután az egyik kedvenc helyünkre a Liszt Ferenc téren. A srácot régóta nem láttam, és az volt az érzésem, hogy az utóbbi hónapban nagyon távolságtartó, na nem velem, mert az mindegy is, hanem Drissel, akivel korábban nagy cimborák voltak. Most egy mosolygós, pörgős fiú jött a találkára, és meg voltunk lepődve, mintha kicserélték volna. Hamarosan kiderült, hogy 8 hónapig volt drogfüggő, de észbe kapott, és kegyetlen nehézségek árán önállóan le tudott állni. Most pedig tele van életerővel, állást keres a fővárosban, mindenféle ötletei vannak, és szerencsére sikerült elszakadnia a régi társaságától. Eszméletlen depresszáló sztorikat mesélt.