Kezdődnek a problémák. Itt a 4 napos hétvége, de ő nem akar folyamatosan velem lenni. Legalább őszinte volt, ezt díjazom. Mondtam, hogy nekem már az is jó, ha minden nap beszélünk néhány percet telefonon, és ha tudom, nagyjából mit csinál, amikor nem velem van. Nem akarom elszámoltatni minden percével, de ha semmit nem mesél, hajlamos vagyok a lyukakat saját fantáziámból kipótolni. Az meg mindig rosszabb, mint a valóság. Bár, ki tudja.
Sajnálom, hogy így áll a dolgokhoz. Nem tudom eldönteni, hogy nem vagyok fontos neki, vagy egyszerűen ilyen. Természetes, hogy az embernek vannak más programjai is, barátai, hobbijai, iskolai kötelezettségek, stb. És két hét után nem várhatom, hogy össze akarjon bútorozni, vagy mit tudom én. Egyébként nem is baj, ha nem vagyunk együtt állandóan. Fontosnak tartom viszont, hogy minél több helyzetben lássuk egymást. Nem szexpózokra gondolok, hanem arra, hogy vajon milyen, amikor a barátaival sörözik, amikor az anyukájával van, amikor nem adják meg neki az elsőbbséget, ilyesmi. Kitartó leszek.