A blográdión tényleg az utolsó simításokat végzem, kicsit elrontottam félúton, úgyhogy van még rajta csinosítgatni való. Viszont közben halál fáradt vagyok, tegnap este fél 9-kor elaludtam a széken ülve, miközben én arról vagyok híres, hogy még éjfélkor sem lehet lelőni. Enenk ellenére azt mondom, jó ez az új munka, a kollegák, meg minden, viszont nagyon sok bosszantó, fárasztó élmény is ér, amit nincs időm végiggondolni, feldolgozni, s felkészülni a következő hullámra. Ráadásként egyik nap rámtört a félelem, mert már majdnem 2 hete zabálok, mint állat. Elsősorban nem is a hízástól félek, hanem attól, hogy kicsúszik az irányítás a kezem közül. Ráadásul én, aki állandóan analizálom magam és a környezetemet, nem jövök rá a nagy zabálás okára. Néha már tisztára rosszul vagyok, szét durranok, annyira tele van a pocakom, de az ízeket továbbra is kívánom, nem kicsit, hanem veszettül, úgyhogy újabb kajálás és kajálás következik. Remélem, hamarosan elmúlik ez az érzés, mert nem kellemes. És főleg nekem szokatlan, mert egész jól kordában szoktam tudni tartani, mit és mennyit egyek, s ha valamiről le akarok állni, ahhoz is van akaraterőm. Általában. Most meg nem.
Konkrétan az is baj, hogy nincs időm blogokat olvasni, rendbetenni az e-mailjeimet. A legtöbb magán e-mailezést takarékra állítottam, amikor átkerültem az új munkakörömbe, de úgy tűnik, az alapvető kapcsolattartásra sem marad időm, és ez félelmetes gondolat, mert az áll legtávolabb tőlem, hogy csak a munkának éljek. Össze kell kapnom magam, vagy le kell lassítanom a pörgést, különben rossz vége lesz.