Édestündérbogár mindenki (Tercsi, Fercsi, Kata, Klára, s valahány név a naptárban...), aki pszicho ügyben megírta tanácsait, ötleteit, vagy a saját történetét nekem. Fura, mennyi olvasót megmozgatott a lelkiállapotom. Már ezért érdemes volt elindítani a blogomat. Annyi szar van a lelkemben, amit ki kellene porszívózni onnan, de végleg, hogy csak na, és amelyek kiadásához mindig keresem a lehetőségeket. A blog is ilyen, bár alap tulajdonságom, hogy extra nyílt vagyok a kollegáimmal, barátaimmal, ismerőseimmel szemben is, de az a kevés, amit névvel nem adhatok ki magamból, a blogba még belefér. Bár több ismerősöm is olvasója a naplómnak, úgyhogy azért itt sem teljes a szabadság, de szerintem egész jól nyomom az őszinteséget. Na szóval, nagyon rendes dolog, hogy segíteni próbáltok. Ha ezt Dévényi Tibi bácsi látná, be kellene ismernie, hogy az Internet nem csak az álnevek mögé rejtőző bunkó, egoista, erotomán hülyegyerekek gyűjtőhelye.
Ma egyébként olyan dolog történt, amit feltétlenül el kell majd mesélnem az orvosomnak, ha lesz. Idegességgel a gyomromban indultam el Anyámékhoz névnapi ebédre, és tök nyugodtan jöttem haza. Ilyen se volt, amióta elköltöztem tőlük. Na nem kell azt hinni, hogy minden tökéletesen alakult, de valahogy mindannyian tudtuk kezelni a helyzetet. Mondjuk sokat nyomott a latba, hogy öcsém barátnője már szinte ott lakik, és bár nem nagyon bírom szegényt, elvitathatatlan, hogy a lakásra jó hatást gyakorol. Takarít, rendet tart, ami eddig nem volt jellemző, azóta, hogy Anyu kb. 12 éve kiesett a munkából, és depresszióba zuhant. Egy ideig én próbáltam tartani a frontot, de időnként elvéreztem. Na, szóval most, a megszokott állapotokhoz képest rend és tisztaság fogadott minket. Aztán a kaja is ehető volt, és nem vesztünk össze az elfogyasztása közben. Sőt, mindenki megdícsérte a külsőmet, a ruhámat, meg minden, ami szintén szokatlan nálunk, általában az összes pozitív jelzőt a tesóm-közeli dolgok kapják, és valamennyi negatívat a hozzám tartozó emberek, tárgyak, cselekedetek. Az ajándékozásnál (mindannyiunknak júliusban van a névnapja, úgyhogy összevontan szoktunk ajándékozni) pedig újabb meglepetés ért: Anyu láthatóan foglalkozott vele, hogy mi tetszene nekem, még ha továbbra sem érzi mindenben a stílusomat, de legalább felfedeztem az igyekezet apró és nagyobb jeleit. Pl. kaptam tök jó retro tálcát, és retro poharat, igaz, hogy az utóbbi nem kompatibilis a mosogatógéppel, mégis kapóra jön, mert a munkahelyemen nincs miből innom. Megvette azt a könyvet is ("Design a 21. században" - nagyon klassz), amit kimondottan kértem, pedig arra számítottam, hogy elintézi egy füllentéssel: "Nem lehet kapni". Ezt szokta ugyanis mondani. Az egész délután folyamán nem volt egyetlen buzizás, cigányozás sem, s nem vesztünk össze, sőt, amikor a tesóm kevert egy pina colada koktélt, Anyám kibírta, hogy csak egy pohárral igyon. Örült az ajándéknak ő is, mindenki. Anyu egyik szekrényéből előkerült egy rakás fejkendő, amelyeket fiatalkorában gyűjthetett össze, minden második nagyon tetszett, s mivel ő úgysem hordja, nekem adta őket. Mosolyogva búcsúzkodtunk, és hazafelé Drissel nyugtáztuk: a mai családi összejövetel valóban jól sikerült. (A téma iránt fogékony olvasóknak ajánlom az HBO-n a Hálaadás című filmet! Szétbőgtem rajta az agyam.)
Ui: Kaptam egy nadrágot, meg egy Bauhaus-os könyvet, aminek Dris is nagyon örült, egy vázát, s Ikea vásárlási utalványt.
