Mostanában elég sok közéleti témáról szeretném kifejteni véleményemet a blogomban, de több körülmény is közbeszól. Napközben, amikor friss vagyok és üde (uhh, ha tudnátok), nincs időm és módom hosszabb bejegyzéseket készíteni, este pedig, amikor a tévé elé huppanva, a híradásokat végignézve ihletem és időm is lenne, már fogytán az energiám, nincs motivációm megtenni azt a 3 lépést, ami a kanapé és a számítógép között van, s ha mégis, akkor meg képtelen vagyok hosszú eszmefuttatásokba merülni. Rövidbe meg nem érdemes. New Orleans-ról, benzinárról, privatizációról stb. nincs értelme csak úgy idebiggyeszteni két fületlen-farkatlan mondatot. Azért törekszem ám!
Ami most egyre jobban kezd zavarni, az az abortusz kérdéssel kapcsolatos. Nem baj, hogy ismét előkerült a téma a fiók mélyéről, de ahogy olvasom a cikkeket, nézem a tévés nyilatkozatokat, kinyílik a bicska a zsebemben. Már szinte arról van szó, hogy nem is vagyok nő, ha nem értek egyet az abortusszal. A politika, a média folyamatosan azt suykolja, hogy a nőket köpi arcul, aki ellenzi a terhességmegszakítást, a férfiak ne dumáljanak bele, és különben is, ez kizárólag a nőkre tartozik. Hát, ha megnézem némelyik abortusszal kapcsolatos internetes szavazás eredményét, el kell szégyellnem magam a saját nemem nevében, amiért így gondolkodnak. Hogy tartozna kizárólag a nőre egy gyermek halála? Még ha nagyon szigorúan, vagy nagyon liberálisan nézzük, akkor is minimum két szereplős a játék, benne van az anya, és legalább annyira a magzat is. Tisztában vagyok azzal, hogy amíg tiltott volt ez a beavatkozás, addig is sokan elvégeztették, és biztos nem mókából. És azt is tudom, hogy az ilyen titokban elvégzett műtéteknek csak rossz vége lehet. Tehát nem ebben látom a megoldást. Viszont a legalizálás után jelentősen megugrott a művi terhességmegszakítások száma. Ez azt jelenti, hogy sok olyan nő is ezt az utat választotta, aki egyébként megszülte volna a gyermekét. A kérdés az, hogy ugyanakkora energia befektetésével, mint amennyit az abortuszra áldozunk, nem tudná-e a társadalom elérni, hogy az emberek nagyobb felelősséggel álljanak hozzá a szeretkezéshez, a védekezéshez, a terhességhez? S abba az irányba fejlődni, hogy minél kevesebb nő élje meg csapásként, ha váratlanul teherbe esett, és ha már így történt, tudjon mit kezdeni a helyzettel? Ilyenkor természetesen sok kifogást hallunk, hivatkoznak a szegénységre, a fiatal korra, a tudatlanságra, vagy "be voltunk rúgva", mert ezeket mindenre rá lehet húzni. Oké, egy ember életét számtalan dolog teheti pokollá, és valóban becsúszhat egy-két tévedés, amelynek súlyos következményeit megpróbálja az illető megúszni. További számtalan indok merül fel, miért is van létjogosultsága ennek a rengeteg terhességmegszakításnak. Azt viszont a környezetemben is tapasztalom, hogy a nők akkor ezt a megoldást választják, ha nincs is rá igazi okuk. Egyszerűen csak nincs még kedvük a gyerekhez, de amióta lehetőségük van az abortuszt választani, azóta kevésbé gondolják meg, mikor, hol, kivel, és hogyan szeretkeznek. S ma már ott tartunk, hogy aki nem ennek az értékrendnek mentél éli életét, az a rossz. Ha nem támogatom az abortuszt, csak szívtelen lehetek, vagy pasi. Ha nőként nem támogatom, akkor meg elment az eszem.