Két nappal a csoportterápia előtt azt vettem észre, hogy kezd alakulni a könyv. Már egészen sokszor van olyan, hogy majdnem tetszik egy rész. Elgondolkodom, és néha igazat adok neki. Aztán mire már meggyőzne, megint egy olyan fejezet következik, ami mindent ki akar mosni az agyamból, amiért eddig harcoltam, aminek tudatában éltem. A Bazilika előtti téren (aki nem járt arra mostanában, annak ajánlom figyelmébe, kimondottan olyan, mintha Budapest világváros lenne) ücsörögve, épp elkapva azt a negyedórát, amikor sütött a nap, már pont azt éreztem, hogy ebből lesz valami, talán kiderül rólam a hétvégén, hogy Anyám ökölbe szorított keze vagyok, vagy ilyesmi, erre jött az a bizonyos téma. Homoszexualitás, ilyesmi. S fintorogva löktem el magamtól a könyvet, mindenféle előítéletes, rasszista, homofób és konzervatív vén bolondnak titulálva - persze kimondatlanul - Hellingert. (Bocs, ogy kevésszer publikálok mostanában, de a munkám és a könyv, meg Dris etetése leköti minden időmet. Lesz ez még így se!)
Ja, merthogy Dris volt megint pajzsmirigy vizsgálaton. Megszúrták, vettek tőle megint vért, aztán ugyanazon a lyukon át bele is nyomtak valami cuccot, aztán megizotópozták, és végül azzal bocsátották útjára, hogy nincs semmi rendellenesség (legalábbis pajzsmirigyéknél). Orvosi jótanács: Egyen sokat! Hát, köszi szépen.