Itt ülök a blogszerkesztő előtt, hófehér még az oldal, és fogalmam sincs, hogyan kezdjek bele. Mármint a terápia mesélésébe. Tele vagyok élményekkel, de érzem, hogy egyrészt még nem zárult le bennem a folyamat, így csak részeredményekről tudok beszámolni, másrészt nem szívesen tárok mindent a nyilvánosság elé, főleg addig, amíg nem ellenőriztem le a valóságosságukat, harmadrészt írhatnék mások sztorijairól is, de abban állapodtunk meg, hogy ezek a történetek a terem falai közt maradnak, és onnan csak személyes engedéllyel szivárogtathatjuk ki, végül pedig az is megköt, hogy ez annyira egyszerű, és egyben annyira bonyolult is, hogy szinte lehetetlen tökéletes képet adni róla egy (gyanítom, hogy lesz az kettő is) blogbejegyzésben. Azt hiszem, valamiféle altémákra, csoportokra bontva fogom megírni, amit meg lehet.
Kezdjük ott, hogy pénteken, munka után rohantam a terápiára, Dris rendes volt, mindenféle kaját és italt készített össze nekem, és a kapuig kísért. Meglehetősen izgultam, és a kezdet nem is volt túl rózsás, hiszen a foglalkozásnak egy belvárosi nyelviskola ad helyet. Angolosok jobbra, lelki sérültek balra. Így utólag nem tudom, mi volt ezzel a bajom, főleg, hogy kiderült, a nyelviskola egyik tulajdonosa maga is részt vesz a terápia alapjául szolgáló Hellinger-módszer hazai terjesztésében.
Ez az első nap számomra nagyon durva volt. Egyrészt megtapasztaltam valami nagyon különleges érzést, amiről majd még írok, másrészt délután 5-6 órára olyan rosszul lettem, hogy végül hazaengedtek. Elsétáltam a közeli parkig, ahol leheveredtem a fűre, majd ahogy egy kicsit elnyúltam volna, rámtört a rókázás. Sokáig nem bírtam abbahagyni. Dris értem jött, aztán a szüleit is felhívta, és végül hazavittek kocsival, mert képtelen voltam metróra szállni, vagy egyáltalán egy saroknyit is sétálni. A mai napig nem tudom, hogy elrontottam-e valamivel a gyomrom, vagy a foglalkozáson ért hatások váltották-e ki belőlem a rosszullétet. Mindenesetre szombat reggelre remekül voltam. De ne rohanjunk előre, a péntekkel kapcsolatban sok mesélni valóm van.
A két napon összesen (mivel nem tudott mindenki mindkét nap eljönni) kb. 25-30 ember vett részt a Hellinger féle családfelállításon. Mindenféle korosztály, a legkülönbözőbb problémákkal. Persze senki sem úgy kezdte, hogy a probléma létrejötte után két nappal már családfelállításon vett részt, hanem korábban már ezer helyen járt, analizálni próbálta magát, sok könyvet olvasott, beszélt orvosokkal, stb., tehát már volt némi logikus magyarázata arra, hogy miből fakadhat a problémája. Aztán itt se perc alatt kiderült, hogy amit oknak gondolt, az nem az, és hogy olyan dolgok miatt voltak lelki fájdalmai, amelyekről korábban nem is volt tudomása. Nyilvánvaló, hogy így megoldani sem tudta.
A következő postban leírom, hogy tulajdonképpen mi történik egy ilyen családfelállításon.