A második alkalom is jól sikerült a pszichológusnál. Igaz, az idő gyorsabban repült, de előrébb jutottunk egy kicsit. Szép lassan érzem, hgoy hatással van az életemre, ami két alkalom után nagy dolog. Meg kell mondanom, ez a nő nagyon okos. Egyszerre jegyzetel, figyel és gondolkodik, és olyan kérdéseket tud feltenni, hogy összerezzenek. Ma már néhányszor mosolyt is kaptam, egészen jó fej volt. Na de mi is történt? Végigdumáltuk az Anyukám gyerekkorát, illetve azt a részt, amit tudok róla, illetve az összes nőcit a családunkban, ameddig csak vissza tudok elmékezni. Szembesültem a ténnyel, amely szerint semmit nem tudok a 0-3 éves koromról, Apukám családjáról, a nagypapáimról, meg még sok-sok mindenről. Kezdek rájönni, hogy magamról és a világról sem... de azért ne legyek ilyen szigorú magamhoz! Közben oldódnak a feszültségek, amiktől stresszeltem éveken át. Azt hittem, végső megoldásként vetem fel, minden probléma alapjaként, hogy Dris évekig nem keresett pénzt. Egy vállalkozást próbált ugyanis beindítani, de valahogy nem ütött be a business, és ebben az időszakban rendesen felborultak nálunk a szerepek. Én dolgozni jártam, s mire hazaértem, ő kitakarított, mosott, kaját készített. Ezt a szitut csak nagyon kevés ismerősöm tudta megérteni, és egészen pontosan azt hiszem, hogy nulla darab. Naná, hogy szorongtam miatta, mindenki hülyének nézett, hogy én hajlandó vagyok így élni. S most, mikor félve mondtam el a pszichodokinak, s biztos voltam benne, hogy egy életre eltilt Dristől, azt mondta, hogy ez nem úgy van, ahogy a társadalom nagy része hiszi. Állítólag pszichológusi körökben elismert tény, hogy a szerepek felcserélődése csak abban az esetben baj, ha a férfi nehezen viseli, hogy nem ő a családfenntartó, s rosszul érzi magát abban a helyzetben, hogy neki kell a háztartási munkákat végeznie. Ez hamar kiderül, a férfi ilyenkor teljesen összeomlik, oda az önértékelése. Dris viszont a legkevésbé sem volt letörve, örömét lelte abban, hogy a kényes ruhákat extra körültekintően mosta ki, és hogy különféle fűszerkeverékekkel kísérletezhegetett. A pszichológus hölgy szerint ez csak az összetartozásunkat erősítette, a legkevésbé sem okozhatott károkat a kapcsolatunkban. Amikor ezt kimondta, éreztem, ahogy egy hatalmas szikla legurul a szívemről. Jól éreztem tehát, hogy ez nem távolít el minket, s a legkevésbé sem válóok. Az már kevésbé megnyugtató, hogy anyai ágon mennyi szennyes kerülhetett a lelkembe. Egyre inkább kezd Anyukám ismét szerethetővé válni számomra, kirajzolódik, mennyire nehéz élete volt, s mennyit tett, amíg bírta. Már sajnálom is őt, nagyon. De még sok minden miatt haragszom rá. Érzem, hogy ez a terápia jó irányba visz, sok mindent meg fog változtatni bennem. Ám ez még sok idő.