A mai napot az én családommal töltöttük. Anyu, tesóm, az unokahúgaim, és a szüleik. Fárasztó volt, sokszor idegesítő, de amikor hazafelé jöttünk, Dris remek megállapítást tett. Az ő családja is "hülye" és idegesítő, viszont nagyon unalmas. Ezzel szemben az én családomnál legalább mindig lehet röhögni. Valóban így van. Ha ma elhelyeztünk volna egy kamerát a szobában, tuti lepipáljuk a Győzike-család összes eddigi felfordulósdiját. Keresztbe-kasul kiabált mindenki, próbálta túlharsogni a többieket, és közben ment a nagy sztorizás, a röhögés. Sok-sok klassz ajándékot kaptunk, meg egy-két melléfogás is volt, de ugye ajándék lónak... Dris viszont megdicsért, hogy extra türelmes voltam. Én is érzem, hogy változik a hozzáállásom, és egyre jobban viselem az efféle családi összejövetelek okozta traumát. Nem ez az egyetlen változás, amiből azt gondolom, hogy a pszichoterápia kezdi megtenni hatását. A doktornő szerint nagyjából most időszerű, hogy érezzek egy kis javulást a dolgaimban, aztán majd visszaesés lesz tapasztalható, de rövid idő után végül beáll minden ideálisra.