Régebben annyit, de annyit kirándultam... most meg nullát. Nulla darabot, nulla percet, nulla napot, nulla métert. Úgyhogy tegnap erős lelkiismeretfurdalástól vezérelve és életelherdálási félelemből hónom alá csaptam Drist, és felfogaskerekűztük magunkat a Széchenyi-hegyre. Hogy ott milyen csend van... Itt "lent" állandóan zaj vesz körül, a munkahelyem mellett építkeznek, az otthonunk mellett pedig bontanak, úgyhogy a betonfúrás és fémvágás hangja már standard. Ott "fent" arra gondoltam, mindennap felmehetnék, ha lenne egy laptopom, ott irogatnék, pólóujjig barnulnék le, és nagyon nyugodt lenne a lelkem.