- szerkesztés alatt -

Antibaby naplója 2004-2013

Antibaby naplója 2004-2013

2006. november 02. - Antibaby

München IV.

A Frauenkirche a város egyik legnagyobb látványossága. Nem vagyok egy templomnézegetős típus, de erre kíváncsi voltam. Amikor gyerekkoromban Münchenben jártam, éppen tatarozták, nem tudtunk bemenni, de anyukám felolvasta a legendáját egy útikönyvből. Csak szösszenetek maradtak meg az emlékeimben, de meg szerettem volna nézni az épületet belülről is. A Frauenkirche állítólag Németország legszebb gótikus épülete. Két tornyán hagymakupola látható, falai piros téglákból állnak. Hatalmas építmény, zarándokok és helyi lakosok adományából sikerült a 109 m magas és 40 m széles épületet 30 éven belül felhúzni. S az a bizonyos legenda szerint a templom építőmestere egyezséget kötött az ördöggel, hogy akkor viszi el, amikor kész a templom. Az ördög több alkalommal is eljött, de a mester mindig arra hivatkozott, az ablakok még hiányoznak.

Az ördög lábnyoma 

A bejáratnál található lábnyom a legenda szerint az ördög lábnyoma. S hogy az ördög mit láthatott, bárki megtapasztalhatja, hiszen a lábnyomra állva az oldalsó ablakok egyikét sem lehet látni, onnan nézve ugyanis mindet egy-egy oszlop takarja.

Frauenkirche

A bejegyzés trackback címe:

https://antibaby2004-2013.blog.hu/api/trackback/id/tr826820955

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

11403 2006.11.12. 14:19:14

Ez a templom nekem kívülről jobban tetszett, mint belülről. Ne kérdezd... talán a tömeg miatt. Vagy mert a hit hiányzott belőle. Akkor már inkább a Michael temploma, de még inkább a Városháza első emeletén lévő, eldugottabb kis csoda.
süti beállítások módosítása