Néha jönnek olyan időszakok, amikor sorozatos kis csodák történnek velem. A sok rossz után valami, ami értelmet ad az előzőekben elszenvedettekért. Vagy, amikor már majdnem abbahagyok valamit, és egyszer csak meglátom, miért érdemes csinálni. Ez általános duma, lehet akár párkapcsolati, akár életviteli vonatkozása, s még sok más.
Írtam pár hete, hogy megismertem egy srácot, akit korábban megerőszakoltak, s azóta anorexiás. Felborult az önértékelése, ilyenek. Öngyilkossági kísérletei voltak, sok-sok ember elfordult tőle, de egy barátja kitart mellette. Mély lelki kapcsolatba kerültünk, sok mindent megbeszélünk, s már nagyon aggódtam érte. Minden kis gond úgy jelentkezett nála, hogy napokig nem tudott kajálni. Próbáltam ráébreszteni, hogy ha nem mondja el senkinek a titkát, vagyis az erőszakot, akkor nem fognak tudni segíteni neki. Sem a barátja, sem az orvosok. Ragaszkodott hozzá, hogy márpedig ő erről nem tud, nem akar beszélni. Megemlítettem neki, hogy ha nem tud belekezdeni, akkor írja le egy alkalmas pillanatban, hiszen egy papírt átadni sokkal könnyebb. Teljesen elzárkózott az ötletemtől, én pedig nagyon aggódtam, mert tudtam, enélkül sosem jut előrébb.
Elmentem a müncheni útra, s mikor visszajöttem, elmesélte, hogy leírta a barátjának a vele történteket. Úgy adta elő, mintha a saját fejéből pattant volna ki az ötlet, pedig tudtam, hogy én javasoltam ezt a módszert. De nem szóltam semmit, örültem, hogy megtette. S két nappal később a pszichiáterének is elkezdte mondani, nem is írásban, hanem szóban. S azóta annyit eszik, hogy én csak lesek, belém nem férne ennyi kaja. Tele van lelkesedéssel, most kapott egy lökést, hogy összeszedje magát. A poén az, hogy a szexet sem kívánta már évek óta, és most elsuttogta nekem, hogy már kezd az is visszatérni. Én meg fülig érő szájjal hallgatom, úgy érzem, részem van ebben a jelentős változásban, még ha nem mondja, akkor is. Nagyon remélem, nem haragszik meg, hogy név nélkül, de publikálom a történetét.
A másik örömöm egészen más természetű. Amikor e-mailt kapok egy olvasótól, az lehet semleges, vagy elcseszheti a napomat, vagy nagyon felvillanyozhat. Megmondom őszintén, mára (majdnem két éves a blog) mindhárom fajtából jó sok jutott. A szélsőségeket mégsem tudom megszokni. Remélem, ő sem haragszik, hogy postba foglalom: az egyik olvasó arra kért e-mailben, ajánljak neki könyvet, amit a nagyszüleitől kérhetne ajándékba. Irultam, pirultam, s visszaírtam, bocsi, de nem nagyon olvasok mostanában, nem vagyok képben a könyvpiacot illetően, szóval nem vállalnám magamra ezt a felelősséget. Az illető viszont nem hagyta annyiban, újra írt, ragaszkodik hozzá, hogy ha nem is friss könyvet, de "ajánlj valamit, mert tökéletesen megbízom az ízlésedben. ... Te hihetetlen művelt vagy, komolyan, mióta olvasom a blogod nagyon sok új dolgot tanultam, benne vagyok olyan témákban, amikről még csak nem is hallottam azelőtt." Hát lehet ilyenre nemet mondani? Naná, mosoly egész nap az arcon, s fejvakargatva előszedtem mindent, amit szívesen olvasgattam valaha. Félreértés ne essék, egyáltalán nem érzem magam műveltnek, de az jól esik, ha valaki új, ráadásul számára érdekes dolgokat kap a blogom által tőlem. Ezért érdemes, kedves szkeptikusok!