Réka, csak úgy mellékesen odavetette, amióta elköltözött a pasija, mindig üres a hűtő. Le kellett ülnöm a járdaszegélyre, annyira röhögtem. Mert az a hangsúly... mintha azt mondta volna, hogy a srác vásárolt, sütött, főzött, pedig nem. Aztán amikor végre kaptam levegőt, és a kicsordult könnyemet is letöröltem a kabátujjammal, egyszercsak rádöbbentem a dolog döbbenetesen komoly mivoltára. Leegyszerűsítve: nálam is üres a hűtő, majdnem 6 hónapja, majdnem folyamatosan. Pizzát annyit rendeltem azóta, hogy a dobozokat egymás mellé rakva körbeölelné Földet, az Egyenlítőnél természetesen, a börgerking pedig már dolgozik rajta, hogy egyenesen nekik utaljam a fizetésemet.
A lustaság csak az egyik tényező, nem ez a lényeg. Arra jöttem rá, boldogtalanul nem tudok főzni. Én, a nagy és lelkes receptpróbálgató, aki 5 évig majdnem minden nap más ételt készített, szinte sosem ismétlődött az ebéd, s aki a saját háztartás első évének kivételével nem is rontott el egyetlen kaját sem, most egy rántottát is odaégetek, ingerülten vágom oda a fakanalat egy egyszerű hagymadinsztelés vagy mirelite hal kisütésénél, sz*r az egész. Itt lenne a sok időm, próbálgatni, fejlődni, új dolgokat megtanulni, s nem. Hiába, főzni csak szívvel-lélekkel, csak szeretetből megy, s olyannak, akit boldoggá szeretnék tenni. Ha most bejelentkezne valaki vendégségbe, max. vennék egy zacskó ropit, de még az sem biztos. Ihletvesztés van, na.