Megnéztünk egy nagyon érdekes előadást a Trafóban. A Rotozaza nevű londoni színházi társulat Doublethink (magyar címe: Duplagondol) c. estjét, vagy hogy is nevezzem... szerintem inkább pszichokísérlet, színházi keretek közt. Az alapötlet szerint minden este két-két be nem avatott vendégszereplő (mindig más, nálunk Ónodi Eszter és Haumann Máté) egy hang utasításait követi. Nem tudják előre, mit kell csinálniuk, de vállalják, hogy minden instrukciónak eleget tesznek. A színpadnak nevezhető teret két részre osztja egy fehér "fal", lepel, a két kísérleti személy nem láthatja egymást, s nem is tudják, ki van odaát. A nézőtérről viszont mindketten látszanak. Ugyanolyan az utasításokat kapják, de személyiségük különbségein át látjuk megvalósulni őket. Ez a kiindulópont. Majd színre lép két beavatott személy is, akik titkos utasításaikkal irányítják a szereplőket,  így a színpadon levő négyes két-két ember tudatos és tudattalan személyiségét jeleníti meg. "A Doublethink egy bátor történet- és gondolat-kísérlet az egyén szabadságáról, az önismeret látszatáról és arról, hogy olykor jobban szeretjük, ha megmondják, hogy mit csináljunk." - írja a Trafó weboldala.
Az előadás angol nyelven zajlott, s majd' megüt a guta, mert én nagyjából a felénél elvesztettem a fonalat. S mégcsak nem is azért, viszonylag egyszerű angol szöveg volt, csak valahol a kulcsjelenetnél elbambultam, s aztán már azt sem tudtam, mire kellene figyelni. Ilyenkor fel bírnék robbanni, s ezen csak az segítene, ha meg tudnám nézni újra. De sajnos ennyi volt, nem játszák mostanában mifelénk. A lényeget, a mondanivalót megbeszéltük hazafelé, de nagyon idegesít, hogy a konkrét jeleneteket nem tudom értelmezni, nem látom, mi miből alakult úgy, ahogy. Áááááá...