Boldog vagyok, uszkve negyedik hete, s ez a helyzet egyre inkább fokozódik. Még Dris is azt mondta, sugárzom a boldogságot. Ha valaki, ő aztán tudja, ő aztán ismer. Én csak azt érzem, mosolygok a csepeli hévre, pedig azon nincs semmi vidám és megnyugtató, valamint rendszeres kevés alvásom ellenére is egyre jobban tudok koncentrálni a munkahelyi feladataimra. Jó ez, nagyon jó.
A vasárnapi családi bemutatás elmaradt, egyedül mentem, de persze kifaggattak rendesen. S csodák csodájára anyu teljesen pozitívan állt hozzá, már előre nagyon szimpatikus neki a srác. Ilyen még nem volt, s bár tudom, nincs garantálva, egy hét múlva is ezt mondja majd, legalább ezt a feszültséget megspóroltuk. Egyébként is nagy érdeklődéssel várom, milyen hibát fog felfedezni frikille-ben, mert nekem még nem sikerült ilyesmit találnom.
Frikille hihetetlen aranyos volt, a héten már próbáltam adagolni neki, milyen váratlan fordulatokra számíthat kicsiny családommal való ütközése során, igyekeztem a lehető legjobban felkészíteni arra, amire nem lehet. Végighallgatott, mosolygott, aztán azt mondta, kihívás számára ez a helyzet, mert ha anyukám sárkánnyá változik, ő királyfinak érezheti magát, aki megmenti a királylányt.