Tudom, ilyen az élet, születünk, meghalunk, satöbbi, de azért ez mégiscsak durva.

Kaszás Attila
1960-2007
Sok-sok évig nagyon ellenszenvesnek találtam. A Guldenburgok Öröksége c. filmsorozatban ő volt a szinkronja annak a tenyérbemászóképű Jan Balbeck-nek, s ki nem állhattam azt a hangot. Persze gyerek voltam. Aztán láttam Kaszás Attilát színpadon, tévében, olvastam interjúit, s bár színészként sosem vált nagy kedvencemmé, az ember maga egyre szimpatikusabb lett. Mindig valami misztikus ködben láttam őt, mert akihez Eszenyi Enikő feleségül megy, az ugye csak "ufó" lehet.
Most jut eszembe, én még a Padlást sem láttam. Pedig mindig is tervben volt. Halogattam gyerekkorom óta. Nélküle meg az sem ugyanaz.
Egy 2004-es interjújában ezt mondta. Szerintem érdekes. "Mit csinálnék másképp, ha újrakezdeném? Későn érő típus vagyok. Sokkal tudatosabban próbálnék élni. Fiatal éveimet teljesen önfeledten, csapongva éltem, és nem végeztem el magamon bizonyos munkákat. Most már nem lennék rá képes, például letenni egy angol felsőfokú nyelvvizsgát, fiatalon ezt ellustálkodtam. Nyomaszt az is, hogy nem mentem el egy évre hátizsákkal világot látni, csak úgy stoppolva…" "Jó lenne, ha lenne gyermekem. Alapküldetésünk, hogy ha már kaptunk életet, tovább is adjuk azt."