Néha kihagy az agyam, elfelejtem, miért is bojkottáltam évekig a kisboltot itt az irodaház mellett. Mondjuk azt tényleg nem tudom, miért maradt el az utóbbi 1-2 évben az ebéd előtti, utáni vagy helyetti pár perces sétám, amikor annyira fel tud dobni... A héten visszakerült a mindennapjaimba, s a végén mindig betérek a kisboltba. Máig.
Kérdezi a tulaj/eladó, érdekes hangsúllyal, mit olvasgatok az üdítőkön. Kerestem, melyikben nincs tartósítószer. Lenézően odaböki, mit gondolok, akkor mégis mitől áll el. Hőkezelés, vazze, hőkezelés. De mindegy, fene se tudja, miért tartja fontosnak beleszólni a vásárlásomba, ha már nem segítő a szándéka.
Igyekszem is minél előbb fizetni és távozni. Pénztárgép nincs. Számológépbe pötyög, s persze minden kétszer annyiba kerül, mint egy szélesebb áruválasztékkal működő, nagyobb, könnyebben megközelíthető és kedvesebb eladókkal dolgozó élelmiszerüzletben. Nyugta nincs. Mint kiderült, visszajáró is csak akkor, ha nagyon muszáj. Márpedig ezek után megvárom azt a 10 forintot. Húzza a száját, pedig egyszer már kirabolt az árral, aztán az adóval... A "viszontlátásra" köszönésemre, amit nem is gondoltam komolyan, egy "helló" a válasza.
Szegény kis üzletek, ellehetetleníti őket a sok, gonosz nagy. Meg a csúnya állambácsi, meg a hátrapúp adóhatóság. Aztán jön a vevő is, a kis szemét, s válogat. Elolvas, kiválaszt, visszakéri, ami jár neki. Majd az irodáig tartó úton mantrázza magában: tudatos vásárlás, tudatos vásárlás, tudatos vásárlás. Bojkott ismét hatályba helyezve.