Elnézést kérek a rendszeres kommentelőktől a jelenlegi állapotért. Mérhetetlenül szomorúvá tesz, hogy eljutottunk ide. Megnyugtatok mindenkit, az értelmes és nem értelmes :), kulturált, akár dicsérő, akár kritizáló hozzászólások ezután is moderálatlanul kerülnek majd a blogba. Szólásszabadság van, sosem volt célom ennek korlátozása, s ezután sem lesz.
Azoknak, akik szívesen járnak ide nap mint nap, tartozom annyival, hogy megmagyarázzam, miért van szükség a szűrésre.
Sajnálatos módon nem mindenkiben vannak meg olyan alapvető emberi tulajdonságok, mint jószándék vagy tisztelet. Tudom jól, s nem is titkoltam eddig sem, hogy simán lenyomozható vagyok. Életem nyitott könyv, s a blogban elrejtett adatok alapján bárki megkereshetett már eddig is az iwiwen. Nem nagy teljesítmény, de feltételezem, nem tette meg mindenki, akinek lehetősége nyílt volna rá. Nem is ez a lényeg. Évekig jól működött a dolog, sokan írtatok, bejelöltetek.
Hogy mi visz rá bárkit is, hogy szabadidejét azzal töltse, hogy idegen embereket piszkál, akik ráadásul nem ártottak neki, sosem tudtam megérteni. Mindenesetre felbukkant valaki, aki azzal szórakoztatja magát, hogy belepiszkál mások örömébe. Hagytam, hadd játszon, mert hiszem, hogy az ilyen ember magát minősíti. Talán zavarta, hogy egy ideje nem is reagált senki a beszólásaira, ezért új eszközt talált, hogy felhívja magára a figyelmet. Elkezdett nyomozni utánam, vélt vagy valós személyes adataimat pedig beillesztette ide a kommentbe. Nem is tudja, jó úton jár-e, a lényeg nem ez volt, amikor végül a moderálás mellett döntöttem. Hanem hogy ő ezt így megteszi, hogy beírja. Az elv. Mindegy, hogy az adatok helyesek vagy sem. Mondom, azok eddig is elérhetőek voltak. Az illető (szintén vélt) névtelensége mögé bújva olyan "bátor" cselekedetre szánta rá magát (feltételezem legalábbis, hogy az is ő volt), hogy rejtett telefonszámról felhívott, s természetesen nem szólt bele. Esetleg szuszoghatott volna, az legalább izgi.
A történtek meglehetősen eltérő értelmezését jelzi, hogy még ő üzeni nekem: "Amióta tudom, ki vagy, nem félek tőled." Heh??? Legyen szíves, tegye fel minden olyan olvasó a kezét, akinek bármikor bármi félnivalója volt tőlem. Vagy ez fenyegetés akart lenni a jövőre nézve?
Tehát továbbra is mindenki kommenteljen bátran, a publikálás ugyan kicsit csúszik. S amit még sajnálok, hogy emiatt meg kell gondolnom, mit írok le a jövőben. Köszönhető mindez egyetlen embernek.