Az év első hangposta-üzenetéről írt dühöngő bejegyzésem piszkozatban marad. Nincs kedvem azzal indítani az évet. Inkább írok arról, hogy az általában kocsisoros utcánk délben olyan kihalt volt, hogy akár le is feküdhettem volna az úttestre, ha nem lett volna csupa latyak. Meg arról, mennyire szeretem ezt a hangulatot. Beülni az autóba, nézni a frissen havas utcákat (eddig nem tudtam, hogy ez gyönyörködtet), a szánkón húzott, hóembernek öltöztetett gyerekeket. Óvatosan gurulni végig a városon, hallgatva a hangulathoz legjobban passzoló közös zenénket (Morcheeba: Part of the process album), összemosolyogni a piros lámpánál.
A múzeumban több ember volt, mint gondoltam, de a kiállítás tetszett, új oldalait ismertem meg Hundertwasser színes egyéniségének. Bár továbbra is az építészet terén nyűgöz le leginkább, azért néhány képe is kedvencemmé vált. Hundertwassernek pl. sikerült megfestenie a féltékenységet (a kép "neve": Fájdalmas szerelemmel várni, ha a szerelem valahol máshol jár). A másik képnek, amely nagyon tetszett, az angol címe Irinaland over the Balkan. A legnagyobb meglepetést a japán felkérésre, papírsárkányok mintájára készített papír-bogarak, -darazsak okozták. Hundertwasser a rá jellemző motívumokkal díszítette őket. A papírformán keresztben egy speciális, hajlított fa feszül, amely röptetés közben a levegő által rezegtetve a rovarokéhoz nagyon hasonló, zümmögő hangot ad.
Nem csak a művész munkáitól, hanem a Szépművészeti Múzeum személyzetének kedvességétől is tátva maradt a szánk. Tartsák meg jó szokásukat, hátha általánosan elterjed, aztán még a végén kulturált ország leszünk.