Nemrég három éves lett a blogom. Kicsit más terveim vannak vele, mint aminek eredetileg indult. Januártól régi/új ötleteimet szeretném megvalósítani benne, és ehhez szükséges némi rendszerezés, a struktúra átalakítása. Mint kiderült, a környezetemben fellelhető emberek idejébe vagy tudásába ez már nem fér bele. Keresnem kell tehát valakit, aki elég jól (=nagyon) eligazodik a html és css-k világában, s tudna segíteni nekem megvalósítani, amit megálmodtam. (Pedig szeretem ezt a sablont, még alszom rá párat, hogy csak átalakuljon vagy megváljak tőle.)
Nem kérem ingyen, pláne, hogy nem két perces melóról lenne szó, viszont pénzt nem tudok adni, vagy legalábbis olyan keveset, hogy azzal csak égne az arcom. Fogalmam sincs, mi másért hajlandó melózni bárki is, de nincs kizárva, hogy épp olyasmire van szüksége, amit én adni tudok. Mondhatnám, hogy minden megoldás érdekel, de nem lenne igaz.
Ami ellenszolgáltatásként így hirtelen eszembe jut: talán megvan nekem egy film vagy zene, ami másnak hiányzik... vagy ő tud ugyan sablont szerkeszteni, de szüksége lenne design-ötletekre a saját weboldalához... vagy oda kell menni egy lányhoz és megmondani, hogy szereti... vagy mittomén. Beszéljünk róla!
Ja, van egy díszdobozos konyakom, és egy poharakkal összecsomagolt whiskey-m is, aminek itt fog lejárni a nem létező szavatossági ideje, mivel én nem iszom, és nem ajándékozom alkoholt... valamint van egy tök original csomagolású szexuális segédeszközöm :), amit szintén fel tudok ajánlani.
Ööö, értitek, ugye?
Megbízható embert keresek, aki nem adja fel a háromnegyedénél. Hát nem visszautasíthatatlan az ajánlatom?
Naaa? Jelentkező? :) Ennyire azért ne tolongjatok!
Update: Hűűűűűű, jó sokan írtatok (alkesz banda (: ) , nem voltam felkészülve ekkora tolongásra. Ha segítséget kérek, legyen az kisebb vagy nagy dolog, mindig rohannak a kedves bloggertársak. Nem győzöm hangsúlyozni, mennyire jó érzés ez. Mindenkinek válaszolni fogok, de a továbbiakhoz szeretnék egy kis időt kérni, mivel ma este programom, holnap meg sok munkám van. Közben azért nyomom az e-maileket, a hétvégén pedig jól kitalálom, mit is szeretnék pontosan. Megrajzolom PhotoShopban, aztán küldöm, még nem tudom, kinek, de majdcsak kialakul. :) Az pedig természetes, hogy kiteszem a nevét, linkjét a segítő(k)nek.