Most itt ülök a gép előtt, miután végigjártam az egészet, műcsarnokostul, gödröstül, s egyetlen igazán kellemes csalódást tudok felidézni: a Műcsarnok büféjének kókuszgolyóját.
Ami az írást illeti, a feladat úgy szólt, hogy ne eresszem bő lére, csak azzal foglalkozzak, ami valóban újdonság. Nem voltam a tavalyi Lakástrenden, ezért izgultam, hogy olyan cuccokat is újnak látok majd, amelyeket már láthattam volna. Ezzel szemben mintha 2-3 évet visszalépett volna a lakberendezés. Nem mondom, voltak szép cuccok, de semmi új, semmi meglepő, sőt egy-két helyen a bútorokat is csak úgy lerakták, megkreált enteriőr, szemet gyönyörködtető tálalás nélkül, bútorraktárosan.
Utólag azt mondanám, ez inkább egy vásár, a kiállítók mind olyan cégek, amelyek a magyar piacon is jelen vannak és eladni szeretnének. Ebből kifolyólag kicsit lépéshátrányban van a kiállítás, úgy érzem. Hogy mihez képest? Feltételezem, hogy a külföldi megfelelőikhez, de az interneten elérhető designoldalakhoz képest is. Úgy, ahogy le van maradva a tömegízlés a modern dizájntól és a kortárs művészettől. Nem baj, ha lakberendezési vásárt rendeznek, s arra ez remek lett volna, szép, de már több helyen elérhető cuccokkal. Csak akkor nem értem, miért a Műcsarnok ad otthont neki, azt sugallva, hogy a (tömegesen) eladható helyett a magas szintű művészet jelenik majd meg.
Idén a Lakástrend belépővel két helyszínre mehet be a látogató: a szokásos Műcsarnokon kívül a Gödör Klubba is, ahol hazai designerek (Madeinhungary) és kelet-európai tervezők (Med - Meeting of eastern design) munkáit mutatják be. Ennek már inkább van kiállítás jellege. Tudom, nem ettől függ, de itt "Don't touch!" táblákat helyeztek a tárgyakra, s nem közvetlenül a "vedd meg" a cél. Csak közvetetten. :) De sajnos innen is csalódottan távoztam. Valahogy olyan fáradtnak tűnik az egész... vajon miért?
Na jó, jó, megérte, a kókuszgolyó miatt, a fotózás (lakástrendes és nem lakástrendes) miatt, és néhány szép darab és kellemesen berendezett tér miatt. Jó sok fotó született, itt lehet megnézni őket:
![]() |
Lakástrend 2008 |