Amikor lejárt a bankkártyám, kaptam az alkalmon és az újat egyedire csináltattam. Válogattam a képek közül, és rájöttem, hogy egy minimál fotó lenne a legjobb, végre, a sok párducmintás, rózsás, csiricsáré után. Ha már van rá lehetőség, legyen szép, fejezzen ki engem, amennyire lehet. Szeretem, ha a környezetemben levő tárgyak, amiket nap mint nap látok, stílusosak. Nem mindig sikerül elérnem, de törekszem, törekszem.
Már akkor sejtettem, hogy gond lesz, amikor bementem átvenni az elkészült kártyát. A bankos nő kivette a borítékból, majd forgatta, nézegette, elment vele hátra, aztán visszajött, hívott egy kollegát, annak is mutogatta, én meg csak vártam, mert nem tudtam, mi a baj. Gondoltam, rossz kártyát ne adjanak ki, úgyhogy vizsgálgassák csak sokat látott, bankos szemeikkel. Amikor már eltelt jó pár perc, és kezdtem kellemetlennek érezni, hogy ott ácsorgok az üvegkalitka előtt, megkérdeztem, mi a gond. "A gépben az áll, hogy egyéni kártyát csináltatott, de ezen nincs semmi." - válaszolta a hölgy. Mosolyogtam, és megmutattam neki, azon egy fürdőszoba van, való igaz, hófehér, de ha jobban megnézi...
Na, azóta vagy tízszer kaptam vissza különböző boltokban. Nyújtom a kártyát, meglátja a pénztáros... le kellene fotózni az arcát. Nézegeti, forgatja, húzogatja a körmét a név és a kártyaszám domborulatain, és van, aki visszaadja, hogy nem jó. Pusztán a kép miatt. Mintha az határozná meg, hogy van-e rajta pénz. Viccesek az emberek, hogy ennyivel össze lehet zavarni őket.