- szerkesztés alatt -

Antibaby naplója 2004-2013

Antibaby naplója 2004-2013

Célegyenesben

2008. október 18. - Antibaby
Jövő szerdán kezünkben lesz új és egyben első saját otthonunk kulcsa. Most tudok először igazán örülni a lakásnak. Most, hogy vége az ügyintézés javának, és hogy minden terv szerint alakult. Most, hogy nagy szerencsénkre épp akkor folyósították a hitelt, amikor gyenge volt a forint. Most, hogy nagyjából belőhető, mennyi lesz a törlesztőrészlet, és nem rémültem halálra tőle.
Kezdek ráhangolódni eddigi otthonunk elhagyására is. Főleg nekem nehéz, mert én laktam itt folyamatosan az elmúlt 8 évben, de ha úgy vesszük, hogy Drissel közösen alakítottunk ki szinte mindent, akkor azért biztos neki is fájni fog a szíve. Bár egyre több jele van, hogy mire költözünk, már nem fogunk nagyon sírni. Be kell ismernem, kinőttük ezt a lakást, változtak az igényeink, úgyhogy egyre több bajunk van vele. A elválás megkönnyítendő tegnap még gyorsan leszakadt a redőny (már ki tudja, hanyadszor), és orrán-száján dől a víz a csapból... Újlakás-illatot szeretnék, sosem használt fürdőkádat, külön hálószobát, gardrób szekrényt, firkamentes liftet és reggeli napfényt.
Azért fáj ám! Nagyon szerettem, sőt mi több, imádtam ezt a környéket. Az utcákat, a házakat, a város legjobb aszaltszilvását és legjobb pékségét, a piacot, a "mindenittvanegyköpésré"-t, meg persze azt, hogy mindössze 10 perc séta a munkahelyem.
Ja, és egykor imádtam a Millenáris Parkot is. Hm-hm, így múlik el a világ dicsősége.
Folyt. köv.

A bejegyzés trackback címe:

https://antibaby2004-2013.blog.hu/api/trackback/id/tr436823271

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

68941 2008.10.19. 12:02:14

Kívánok minden jót és gratula!

36729 2008.10.19. 18:58:28

várom a folyt.köv.-et :) ez annyira izgalmas lehet! :picitirigykedik: :)

Ági 2008.10.19. 20:38:48

Mi mostanában járunk a Millenárisba gyakran, én is pont azt állapítottam meg, hogy régen milyen jó volt és hogy így múlik el a világ dicsősége... :-/

17197 2008.10.19. 21:37:13

Jó lesz!:)

verbeka 2008.11.18. 19:05:55

Nagyon örülök,hogy sikerült lakást találni. Olyan ritkán tudok mostanában blogot olvasni, hogy még nem tudtam kihámozni az írásokból merrefelé is keveredtél el. Ha egy szóban megírod emilben, nagyon hálás lennék. Az aszaltszilvás miatt...

2582 2008.11.18. 23:39:23

Az aszaltszilvás még a régi lakás közelében van, méghozzá a Mammutban. Email megy.

ycgeieh 2010.04.16. 14:47:53

NRLnHM kxssmtfmtrcl, [url=http://rufqfwrppsla.com/]rufqfwrppsla[/url], [link=http://eexxajdpqsje.com/]eexxajdpqsje[/link], http://lstexsnwlabq.com/
süti beállítások módosítása