Párosával nézzük a filmeket, és már nem is emlékszem, mennyi baromságot láttunk, de volt köztük néhány említésre azért méltó darab is:

In Bruge: 

Úgy ajánlották, hogy hűde, jajde! Ahhoz képest nekem túl véres meg rohanós, de vitathatatlanul van egy egyedi humora, ami miatt érdemes megismerkedni vele. Nem a fergeteges, cuki vígjáték kategória, inkább olyan Coen-esen abszurd.
A magyar cím (Erőszakik) egyrészt pocsék, semmit sem fejez ki, másrészt viszont totál mást sugall a filmről, mint ami, így hozzám hasonló cím-előítéletes emberek lehet, hogy pusztán emiatt kihagyják. No meg Colin Farrell miatt, akit én kimondottan nem bírok, de itt még ő is nézhető. Köszönhetően talán a Bruge-i hangulatnak, és annak, hogy teljesen átéreztem a cinikus értetlenségét: mi a csudának is kellett nekik ide, az Isten háta mögé jönniük!?
(Nálam 10/8-as.)

A lánc: 

Ezt a sztorit, vagy inkább azt, ahogy bemutatják, alig akartam elhinni. Ami meg végképp hihetetlen, az Christina Ricci, aki sokadszor játsza nagyon jól a hüjepicsát, és A lánc-ban aztán van is erre épp elég lehetősége. (Nem is értem, miért nem az ő hírneve tart ott, mint Scarlett Johansson-é, de ez ugye szubjektív.)
Ricci és Samuel L. Jackson nagyon jó párost alkot, de igazán az alapötlet a nem semmi. Justin Timberlake, akit egyébként kedvelek, mint énekes és mint minden, de azt el kell ismerni, hogy a legtöbb filmben csak idétlenül vihog, most csupán háttérfigurának tűnik. Egy csendes, mosolytalan srác, de tulajdonképpen hiteles a frontra induló kemény, de pánikrohamoktól szenvedő katona szerepében.
Szándékosan nem megyek bele mélyebben a sztoriba, szerintem nem is érdemes előre elolvasni, miről szól, majd szép lassan kibontakozik a lényeg.
(Számmal: 10/8)

A medence:

Ezt a filmet valamikor 20 éves korom körül láttam már, akkor túl lassúnak és unalmasnak éreztem, pedig csak éretlen voltam hozzá. Akkor még azt sem tudtam értékelni, milyen szép helyen, milyen jól összeválogatott kellékekkel (autók, ruhák, stb.) forgattak, nemhogy azt, hogy milyen feszültség vibrál két férfi közt, akik csak szótlanul megvajaznak egy-egy pirítóst, vagy milyen sokat mond Alain Delon egyetlen szájrándítással.
A medence 1969-ben készült, de teljesen nézhető ma is, épp csak annyira lassú, amennyire a nyugalom és a feszültség érzéketletéséhez szükséges. Nagyon szép film, szerelemmel, szenvedéllyel, féltékenységgel, sejtelmes erotikával, játékossággal és drámával. A szép és fiatal Romy Schneider-rel és a szép és fiatal Alain Delon-nal.
(Ha közös mérce, akkor 10/9)

A pankrátor:

Na igen, én Mickey Rourke-ot legutóbb a 9 és fél 7-ben láttam, azóta icipicit megváltozott. Pont olyan lecsúszott, de még visszakapaszkodni vágyó ember lehet, amilyenről a film is szól. Valószínűleg igaz rá, hogy a zord külső érző szívet takar, amit a színészről nem tudunk meg, Randy-ről, a pankrátorról viszont igen. Meglepett, hogy ilyen érzelmes a film, és kevés a csihipuhi, meg amúgy is csak körítés. Szólhatna mindez egy színházi színészről, vadászpilótáról vagy tűzoltóról is, nem ez a lényeg.
Szerintem nincs ebben a filmben több, mint két órányi hangulat és betekintés egy elveszett ember lelkébe. De mint olyan, nem rossz.
(Nálam 10/7-8)
Marisa Tomei meg női szemmel nézve is tök jó csaj.