Kettő dolog miatt tűnök eltűntnek:

Egy: Enyhe depim van (volt) abból kifolyólag, hogy - mint minden évben, idén is - úgy érzem, elszalasztom a nyarat. Hogy mindenki megy mindenhova, nem is dolgoznak, nem is menstruálnak, nem várnak gyantára két-három hetes prémmel a lábukon, csak harapják a nyarat, Balaton, tenger, vitorlázás, kisnadrág, meg minden. Ilyenkor annyira bele tudom lovalni magam az önsajnálatba, hogy azt is elfelejtem, hogy nem is igazán szeretek strandolni (csak egy picit), és nem szívesen töltenék 2 napnál hosszabb időt a Balatonnál, és nem tudok, nem is vágytam soha vitorlázni, nem beszélve a túl rövid nadrágokról... no meg azt is elfelejtem, hogy mennyi felé jártunk mi is már ezen a nyáron. Tudom, hogy hülyeség, de a kánikulának eleve van egy ilyen faktora, hogy ha egy pár napot a behúzott függöny mögött (hogy ne gyullajd meg a hőségben), a sötét szobában töltesz, és épp minden barátod napon van, pihen, elutazott, akkor már full lúzernek érzed magad, és félsz, hogy kimaradtál valamiből. A nagybetűs Nyárból. Pedig nem.

Kettő: Tele vagyok energiával (kicsit kontrasztos az előzőekkel, bocs), egy kávéval nyomom a napokat már másfél hete, a betegségem óta. Lelkesít a munkám, falom a feladatokat, és vannak sikerélményeim is. Végre elmondhatom egy munkahelyről, hogy szeretek itt dolgozni, szívesen járok be. Vasárnap este nem érzek gyomorgörcsöt, hogy másnap dolgozni kell menni. Pénteken sem várom már, hogy legyen végre hétvége. Reggelente nem jön rám a fuldoklás és nem agyalok azon, hogyan lehetne megúszni az előttem álló napot. Ha este 10-ig ülünk az irodában, másnap reggel senki nem ugraszt ki az ágyból, és nem követeli meg, hogy érjek be 8-ra. Tudják, hogy a munka meglesz, nem piszkálnak. Épp csak annyira tartják rajtam a szemüket, amennyire még motiváló. Ismernek és megbíznak bennem, és ez jó érzés. Így egy csomó energiám, ami máskor kollégákkal, főnökkel vívott harcokra megy el, felszabadul. Érzem, ahogy napról napra tér vissza belém a jókedv, a kreativitás. A munkában és a magánéletben is. Szerencsés vagyok, tudom. Ha ez szerencse kérdése.