Március elején írtam ezt a bejegyzést, és már akkor is úgy voltam vele, hogy ahhoz képest, hogy a Rendőrségnek semmit nem kell nyomoznia, kicsit lassan haladnak. Most október közepe van, és nem azért hallgattam a dologról a blogban, mert már lezárult az ügy. Sőt, tulajdonképpen ugyanott tartunk, ahol márciusban. Két hete ugyan történt valami, felhívott minket valaki a Rendőrségről, és feltett egy olyan kérdést, amire a válasz benne van a feljelentésünk 1. mondatában. Erre fel is hívtuk a figyelmet, azóta nem hallottunk felőle.
Ma viszont rátaláltam erre a blogbejegyzésre, és "mélyen megnyugodtam". Most már látom, és persze megértem, miért nem jut ideje a kerületi kapitányság dolgozóinak haladni az ügyünkkel. Sokkal fontosabb dolguk van annál. Érdemes elolvasni a linkelt bejegyzést és megnézni a videót hozzá. Nem semmi, hol élünk.