Elmesélek valamit.
Anyukám az 60-as években volt kislány, illetve tinédzser is. Amióta az eszét tudta, ruhákat tervezett és varrt. Először a babáinak, aztán tinédzserként már magának és az ikertestvérének is. Saját készítésű ruháiban mentek együtt a diszkó klubba meg az Ifi Parkba. Aztán anyu ruhaipari suliba ment, és felnőttként is ezzel foglalkozott.
Még kislányként volt egy könyve, amit nagy becsben tartott. Ruhát varrok a babámnak volt a címe, volt benne valami sztori babákról, meg azok ruháiról, és ami a lényeg, hogy minden dupla oldalból az egyik egy szabásmintát tartalmazott. Anyukám gyerekként imádta, az identitása része volt.
A nagymamája (az én dédim) azonban egy nap (úgy a 60-as évek eleje felé lehetett) fogta a könyvet, amelyről tudta, hogy kislány anyukám legnagyobb kincse, és odaajándékozta egy vadidegen gyereknek. Ahogy mesélik, merő rosszindulatból és erőfitogtatásból tette, mert tudta, hogy ezzel tud fájdalmat okozni anyukámnak. Mire anyu megtudta, hogy nincs meg a könyv, már nem lehetett visszaszerezni, és senki sem tudta vagy nem akarta tudni, ki is volt az a kislány vagy kisfiú, akihez került. Nagyon valószínű, hogy az illető gyerek nem is értékelte úgy azt a papírköteget, mint ahogy anyukám.
Ahogy minden gyerek, akinek elvették a kedvenc játékát, úgy anyukám is ki volt borulva. Nagy gonoszságnak tartotta ezt az egészet, és az is volt. Ha jól érzékelem, ez élete egyik legfájóbb pontja, pedig nem kevésről tudna mesélni.
Azóta, a 60-as évek óta keresi ezt a kb. 20-30 oldalas kiadványt. Nekem is folyton emlegeti, és ha pl. egy antikváriumban járunk, mindig megnézi még a hátrébb csúszott köteteket is, hátha ott lapul egy Ruhát varrok a babámnak. Persze soha nem kapta meg újra.
No, hát én most megtaláltam neki a Vaterán. Az 1962-ben 9 Ft-ért árusított könyvet most közel 3000 Ft-ért tette fel valaki, én meg ráígértem még egy kicsit, csak mielőbb megkaphassam és véletlenül se adják oda másnak.
Ma meg is hozta a postás. Szépen, triplán átcsomagolva adták fel, hogy ne sérüljön meg. Egészen jó állapotban van, meg is szaglásztam, nincs "60-as évek szaga". (smiley)
Amilyen hamar csak lehet, oda fogom adni anyunak. Remélem, nagyon fog örülni, mostanában úgyis kezd megint elhatalmasodni rajta a rosszkedvűség.
Nem emlékszem, hogy adtam-e már ennél fontosabb ajándékot valakinek. Izgatottan várom, mit fog szólni.
