Áhá, minden világos. A leszbikusok azért elfogadhatóbbak a társadalom számára, mert agyuk a hetero férfiakéhoz hasonló, míg a meleg férfiaké "csak" a hetero nőkéhez.
(iróniajel)

Pironkodva elismerem, elvesztettem a Tandem-szüzességemet. Az 5000. kommentelő, Kaptárlakó kívánhatott egyet, és ő engem kívánt. Na nem úúúúúgy, csak tandemezve, limonádézva, beszélgetve. Kulcsszavak: transzhumanizmus, biosovinizmus, félelem és reszketés Budapesten, az újságírói élet viszontagságai, ugyanez blogírói élettel, és finom házi limonádé minden mennyiségben. Mire feloldódtam, már nagyon fáradt voltam, de mindezzel együtt örültem, hogy rengeteg közös témánk van. Reménykedem egy folyt. köv.-ben.

A pszichológusomtól házi feladatba kaptam, hogy mantrázzak magamnak olyan mondatokat, amik a negatív beidegződéseimmel ellentétesek. Mármint az alaptalan, pusztán önsorsrontó paráimat kell felülírnom a pozitív megfelelőjükkel. Ez idáig oké, amint jön egy rossz, bosszantó gondolat, elkezdem áthangolni magam.
Csakhogy épp akkor kapom ezt a feladatot, amikor meghalt ez a lány (nő, de nekem mindig lány marad), s hallom, tudom, ő is ilyen pozitív gondolatok segítségével próbálta leküzdeni a betegségét. Már úgy tűnt, vissza is fejlődött a tumor és majdnem meggyógyult. Sokat jár a fejemben a halála (még inkább az élete), aztán a matrázás is, itt vergődök a kettő között... hogy legyenek így pozitív gondolataim? Neki is voltak, azt' mire ment vele?

Egyébként épp mostanában kezd igazán értelmet nyerni, hogy pszichológushoz járok. Érdekes, kb. 2 és fél évvel ezelőtt azért kezdtem el, mert hurcolhatatlanul nehéz terhek nyomták a lelkemet. Nem tudtam, hol a fonal eleje és vége, csak egy nagy gubancot láttam, és azt éreztem, nehéz nekem az élet, nagyon nehéz. Szorongok, feszengek, gyakran indokolatlanul. Látszólag legalábbis indokolatlanul. Az első pszichológusommal egy év leforgása alatt eljutottunk oda, hogy a felállított célok közül egyet-kettőt sikerre vittünk, máig sem tudom pontosan, mekkora része volt abban a terápiának, és mekkora más körülményeknek. Mondjuk, hogy az egész együtt segített. Aztán megörültem a változásoknak és egyre kevésbé lelkesedtem a dokimért. Fogalmazzunk úgy, kölcsönösen rájöttünk, hogy az ott nincs tovább.
Úgy kilenc hónappal később, 2-3 pánikroham után mentem el a jelenlegi pszichodokimhoz. Szerencsére rohamom azóta sem volt, a pszichológus viszont maradt. Ma már egészen más természetű problémáimhoz kapok tőle segítséget. S pár hete vettem észre, más szintre ért a kapcsolatunk, azaz a közös munkánk. A gyerekkori sérelmek feldolgozása és az abból származó életminőség-javulás is nagyon fontos volt, de tény, hogy most valami egészen más, lelkesítő szakaszba léptünk, s nem tudom, miért, de ezt érzem a terápia igazi értelmének. Eddig a múlt szemetesládáját ürítgettük, most meg már azzal foglalkozunk, hogy a jelenemet és a jövőmet hogyan tudnám legkevésbé elcseszni. Szokatlan érzés, de most az is boldoggá tesz, hogy hétről hétre mehetek és részese lehetek ennek a folyamatnak.

Ha valakinek 30. születésnapja van, már automatikusan jelentkezünk be a Wasabiba. Szalag mellé, természetesen. A tuti drogom: wasabi gyömbérrel.
Ma este az lett volna a feladatom, hogy a szintén vén banyával magas szöszivel elhitessem, harmincas nőnek lenni sokkal jobb, mint huszasnak. Kicsit nehezen ment, miután ma kaptam a hírt, hogy egy szintén 30 éves ismerősöm pár napja meghalt rákban.
Visítva röhögős helyett moralizálósba, csendben, őszintén beszélgetősbe hajlott az este, sok finom falatkával. Bár mindig ilyen kellemes lenne vele! Vagy velem.

Elhatároztam, ügyelek a vonalaimra, úgyhogy este 6 után már nem eszem semmit. Baromi jól megy. Úgy csinálom, hogy amikor 6 óra 2 perckor rámtör az éhség, leküzdöm. 7 órakor tűrök, tűrök. Az akaraterő az akaraterő! 9-kor kicsit kaparom a falat. 10-kor meg bevágok egy nagy pizzát.

Én ezt nem értem. Tegnap kitakarítottunk, majd találkoztunk a nagymamával, adott cseresznyét. Ma bevásároltunk, aztán megmostam a hajam. És már vasárnap este is lett. Hova tűnnek a hétvégék, hova?

Szeretem a United ilyen jazz-es, "stílusgyakorlatos", ún. csendesülős koncertjeit. Legszebb éveinkre emlékeztet. Aki még nem látott/hallott hasonlót, megnézheti az MTV-s teljes Ánplágd koncertet ezen a linken, illetve Thomas jóvoltából két számot itt:

 
Nincs ősz, nincs tél                              Hajnalban még a nap is más

Csak annyi a gond, hogy Barnabás piszok hamis, sőt, szerintem szép lassan eldohányozza azt az egyébként nem mindennapi hangját. Kár érte. Lehet, el kellene küldenem neki a Drisnél megmaradt Nicobrevin-tablettákat.

 

Már nézni is öröm volt, ahogy a lány (a pult mögött) megalkotta ezt a kis művet. A kis lapátjával odaillesztgette a szirmokat a többi sziromhoz. Fahéj, mák, citrom. Kivételesen nem kértem rá tejszínhabot.
Szerintem ez afféle randicucc, nem? Nem is gombócra kell fizetni, hanem ha két ízből kéred, 300, ha háromból, 400 Ft. Ja, a Bazilikával szemben. Sajnos a fagyizó nevét elfelejtettem.

Nem engedélyezi a budapesti rendőrség a 13. LMBT fesztivál Meleg Méltóság Menetét, azaz a melegfelvonulást. A tavalyi attrocitások és a múlt heti "plakátbotrány", valamint 12 éves pride-múlt után hirtelen kiderült, hogy a melegek és a szolidarító heterok demonstrációja zavarja a forgalmat. Mármint olyan arányban, ami már indokolja az engedély megvonását.
A hasonló útvonalon, sokkal nagyobb tömeggel zajló felvonulások, demonstrációk esetében ez valahogy nem merült fel.
Fejlődik a demokráciánk, fejlődik... csak merre?

Egyébként megdöbbentem, erre azért nem számítottam. Arra viszont még számítok, hogy a melegjogi szervezetek tesznek további lépéseket, újra beadják, jogorvoslatot kérnek, nem hagyják annyiban, és ha azután sem kapják meg az engedélyt, kitalálnak valamit.

Dris egy hős, négy hónapja nem gyújtott rá. Se kávéhoz, se sörhöz, se bulihoz, se a láncdohányos haverjaival beszélgetéshez, se bánatában, se örömében, se idegességében. S ez most simábban ment, mint az eddigi leszokási próbálkozásai. Már ki van akadva, ha füstöt érez vagy az utcán előtte lépdelő cigizik. Mondanom sem kell, jelentős hatással van ez az én hangulatomra, de még a kapcsolatunkra is.

Azt hiszem, lélekben készül az apaságra. A múltkor is ültünk egy parkban, nézelődtünk, mellettünk egy aranyos család, pici gyerekekkel, az apa meg rágyújtott. Dris rögtön rávágta, ő nem akarja, hogy a gyereke bármikor is dohányozni lássa.
Majd pár nappal később, a Tesco-ban egyszercsak eltűnt mellőlem, s amikor visszajött, közölte, hogy megnézte a cumikat. Hm. Én meg az óvszereket. Így egészítjük ki egymást.