, én meg állok a gőzben, s háromféle kaját főzök 12 kedves, éhes embernek.

Akármit is hoz az életünk, már csak kettő lehetek: a felesége vagy a volt felesége. Én sosem akartam örök szerelemre fogadkozni, és sosem az esküvőre vágytam meg a papírra, "csak" erre. Titulus által is nyilvánvalóvá tenni, hogy ez az ember nagyon fontos volt az életemben.
Azért remélem, így is marad örökre.

a Freeblogosoknak és segítőiknek (a főoldalra gondolok - nem kérdéses, ki volt az ötletgazda, ilyeneket csak Ana tud kitalálni (: ). Eszméletlen zavarban vagyok, mert egyrészt jól esik, hogy összeszedték a kettőnkről szóló posztokat, jó sok munka lehetett. Másrészt viszont nem szeretek hivalkodóan viselkedni, s biztos vagyok benne, hogy többeket irritálni fog, hogy velünk van tele a főoldal. Nem az én ötletem volt, sőt nem is tudtam róla, meglepetésként ért. Már indultam volna lefeküdni, amikor megláttam. Ettől függetlenül meghatódtam tőle, s azt hiszem, most pár napig mindenen meg fogok. Köszönöm még egyszer mindenki kedvességét.

Jelentem, ma délután - nagyjából 14 órakor - férjes asszony lettem.

Minden úgy történt, ahogy szerettük, szerettem volna. Pár napja még úgy nézett ki, nem lesz gyűrűnk, nem öltözünk fel szebben, mint bármelyik hétköznapon, és nem megyünk el enni utána sehova. (Tervben van ugyan egy nyárvégi buli, családtagokkal, barátokkal, kollegákkal, de az még csak körvonalazódik, részletekről még nem beszéltünk.) Az utolsó héten felváltva voltam levert és nyugodt, nem igazán tudtam, akarok-e akár minimális felhajtást is, vagy nem. Attól tartottam, előre flegmáskodom, utólag meg meg fogom bánni, hogy nem voltam királylány, nem foglalkoztam a babonákkal (valami régi, valami új, valami kék, valami kölcsön), stb. Dris még kevésbé volt ráhangolódva a házasságkötéssel járó materiális dolgok beszerzésére, mint én. Nem erőltettem, mert magam sem tudtam, mit akarok igazán és mit csak azért, mert mindenki beszél róla. Tegnap estefelé kezdett elkapni minket az igazi egybekelés-érzés. Kitaláltam, hogy a lila koktélruhámat veszem fel a "nagy napra", az új, ezüstös-pezsgős színű cipőmmel, és ez beindította a fantáziánkat, elrohantunk hát Drisnek is inget venni. Végül ő szintén lila inget viselt, sötétszürke zakóval. Szerintem nagyon jól állt neki, és passzoltunk egymáshoz. Azt is tegnap este kezdtük el érezni, hogy a házasságkötés után szívesen beülnénk valahova egy kis kajára, italra, a tanúkkal és a szülőkkel, már ha ráérnek. Asztalt foglaltunk, körtelefonokat intéztünk, és a rugalmasabbakat sikerült is azonnal felcsigáznunk. Még szintén este eldöntöttük, hogy mégiscsak megvesszük azt a gyűrűt, amit már korábban kétszer felpróbáltunk, de mindig kifordultunk a boltból. Úgyhogy ma reggel nyitáskor rácuppantunk a két kis karikára, leküzdve ezzel ékszerfóbiánkat. Meg kell jegyeznem, nem hazudtoltam meg magam: leejtettem egy 70.000,- forintos gyűrűt az üzletben, pattogott végig a kövön, aztán megállt valahol a sarokban... Igen, igen, ez vagyok én, csókolom.
Aztán még gyorsan elrohantunk fodrászhoz is, mert az kell. Utólag azt mondom, így volt tökéletes, spontán módon, hirtelen felindulásból intézve a dolgokat. Amikor már ott volt a feeling, és pontosan tudtuk, mit akarunk.
A szertartás nélküli, okmányirodai esküvő végül mégiscsak szertartásos lett, persze csak szolidan. Egy nagyon kedves anyakönyvvezető beszélt nekünk felelősségről, családról, boldogságról és a várható nehezebb időszakokról (haha, "nagyon" meglepődtünk), s úgy éreztem, a hagyományos szövegeknél modernebb felfogásban zajlik az egész. Szó nem esett jóban-rosszbanról, egészségben-betegségbenről, gazdagságban-szegénységbenről, örök hűségről és hasonlókról. Én már a személyim átadásától elérzékenyültem, aztán végig pityeregtem azt a 10-15 percet, Dris meg azt mondja, más tudatállapotba került és alig emlékszik pár szóra. A tanúk (nekem az öcsém, Drisnek barátja, Gy.) meghatódottságától még inkább meghatódtam, Drist meg nagyon boldognak láttam. Kifelé jövet aztán megállapítottuk, jó, hogy nem hívtunk vendégsereget, mert még így, a hozzánk legközelebb állók előtt is zavarban voltunk. Nem is a zavar a megfelelő szó, az más érzés, de nem tudom pontosabban megfogalmazni. Talán saját magunk előtt is újdonság volt, hogy az érzelmeink így előtörnek. Pedig hát ez egy esküvő, ugye.
Csak remélni tudom, hogy a szűkre szabott vendégsereg jól érezte magát velünk az étteremben is. Egy kertes-teraszos helyet választottunk, ahol péntek délután 2 körül más nem is járt, csak mi. Tűzött a nap, majd' meggyulladtunk, de mindenki ragyogott a boldogságtól. A tanúink is, de leginkább szerintem az anyósom örült. Én meg megnyugodtam, mert minden jól sült el... és végre a cipőmből is kibújhattam az asztal alatt. Nincs hiányérzetem, nem bánok semmit, amit nem tettünk, és azt sem, amit tettünk.
Anyós, após, vej, meny, nej, sógor... szokatlan szavak, és nem is túl szépek.
Férjezett vagyok, asszonypajtás - és jelen pillanatban egy kissé fáradt.

Visszaolvasva a fentieket, valami hiányzik a szövegből. Azt az érzelmi állapotot, amiben most vagyok, nem tudom visszaadni. Amikor órákkal az esküvő után, már hétköznapi öltözékben sétáltunk, és belesúgta a fülembe, hogy büszke, hogy a felesége vagyok, az mindennél többet ért.


Aki figyelmesen megnézi, minket is megtalál ezen a fotón.

Ez az, ami számomra érthetetlen, mindig is az volt és az is marad:


Akciós a BigMac Budapest első McDonald's étterme, a Régiposta utcai nyitásának 20. évfordulóján. (forrás: Index)
Egyébként dolgoztam ott kb. 1993-ban, egy hónapig, de ez most mindegy is.

A CotCot-on találtam rá Szédültborbála ötletére: egy hétig írogatta a szeretem/nem szeretem listát, amelyre apróságoktól nagyobbakig mindenfélét felvett. Eljátszottam a gondolattal, én mi mindent sorolnék fel, de hirtelen egyik kategóriába sem jutott eszembe 2-3 dolognál több. Kedvet kaptam, hogy én is figyeljem az érzelmeimet, gondolataimat egy egész héten át. Kíváncsi lettem, mi jön ki, az örömök vagy a rossz dolgok lesznek-e túlsúlyban. (A Gondolat-kísérlet címet nem értem, meg azt sem, miért írták kötőjellel, de meghagyom így.)
Az én listám:

Szeretem:
- a szökőkút / kerti locsoló finom permetét
- ha elsírom magam egy zenétől
- a szép tárgyakat, épületeket
- az irodagépek hangját
- a forró fürdőt
- a frissen nyomott újság / könyv illatát
- a páros számokat, páros dolgokat
- a szimetrikus, vagy páratlan, de szimetrikus alakzatba rendezhető dolgokat
- nézni a gyerekeket a parkban, fagyizóban, mindenhol
- ha az ölébe hajtom a fejem, és a hajamat birizgálja
- arra ébredni, hogy a párom nézi, ahogy alszom
- a mosolyára és napsütésre ébredni
- a nyári, hajnali Budapestet, amikor már világos van, de még nincs senki az utcán
- a Radio Café műsorait reklámozó spotokat
- a friss kenyeret mustárral
- autózni, utasként, zenét hallgatva, a tájat bámulva és ábrándozva
- az európai filmeket
- bizonyos pukiszagokat
- minden bénaságával együtt az "Igazság ára" című tévéműsort

Nem szeretem:
- a szivacs (főleg szárazon) érintését
- a műszaki cikk boltokban a sok csipogó hangot
- rúzsfoltos csésze látványát
- a kézcsókot
- az egyszerre buta és rosszindulatú embereket
- felesleges kacatokat vásárolni / raktározni otthon
- az eltúlzott romantikát, szentimentalizmust
- pókokat, bogarakat, békákat, egereket, csúszómászókat
- az alkohol vagy más tudatmódosítók hatása alatt levők társaságát
- ha lemaradok a film elejéről, vagy ha nézése közben meg kell állítani
- a nagyon felnőttet játszó tiniket
- a sportközvetítések "hangját"
- a szexualitás túlzott ábrázolását mindenhol, s ezzel való manipulálást
- az építkezésekről, autókból kifütyülő, obszcén megjegyzéseket tevőket
- ha valakin két nap egymás után ugyanaz a ruha van
- ha valakin majdnem mindig ugyanaz a ruha van
- ha a "miért vagy vegetáriánus" témában kérdezgetnek
- a kéretlen sales-es telefonhívásokat
- a váratlan vendégeket
- az önző alaptermészetű embereket
- a Jóban Rosszban főcím-zenéjét

Mennyire lyukad az oldalam, amikor jelszóval védett oldalról jönnek tömegesen a látogatók...

Elkedvetlenítő fejlemények vannak lakáshitel ügyben. Sehogy sem akar összejönni, amit szeretnénk. Hiába látja a bank, hogy a jövedelmünk alapján tudjuk fizetni a részleteket és fedezeti oldalról is rendben vagyunk, Dris bérét figyelembe sem veszik, mert a cég, ahol munkaviszonyban van, nincs egy éves. Hiába ügyvezető, a nyugdíjas anyukám hamarabb kapna hitelt, mint ő. Ez persze az utolsó pillanatban derült ki, s borított mindent.
Leginkább az bánt, hogy a családom oldaláról nemcsak segítséget nem kapunk, de még a megjegyzéseket is hallgatjuk. Tulajdonképpen addig futja a támogatásukból és a szeretetükből, amíg azt tesszük, amit ők jónak tartanak. Márpedig az elég rövid idő.
Nem tudom eldönteni, hogy kitolás-e, amit csinálnak, illetve amit nem csinálnak. Nem pénzt kértünk, azt nem is tudnánk, csak más jellegű segítséget. Elvi szinten megértem a nemleges válaszukat, én sem mennék bele, ha egy idegen kérne hasonlót. De azt hiszem, ha az embernek a saját gyerekéről van szó, kicsit rugalmasabban kellene kezelni az elveit és a félelmeit. Vagy legalább megismerni a számok mögött álló tényeket, s rögtön rájönne, hogy nem mindig az a legolcsóbb, aminek az árcédulájára a legkisebb összeget írják, s akkor azt sem vágná a fejemhez, hogy nem érem be egy szerényebb hajlékkal. Azzal, amire a gatyánkat is ráfizetnénk, ahol nem éreznénk jól magunkat, és ahova nem szívesen szülnék gyereket sem. Csak mert ő is azt választotta 30 éve. Hát tehetünk mi arról? A mi döntésünk? Nem. Miért kellene nekünk is úgy csinálni? Mert ők úgy csinálták, és "ki lehet bírni". Ki lehet bírni. Én ennél kicsit többre vágyom. Ha már 30 évig fizetek, jó sokat, akkor a kibírhatónál valamivel többet szeretnék.
Egyébként a fene nagy luxus, ami miatt telhetetlen hedonistának vagyok beállítva, egy 45 nm-es kislakás.

Friss vincellér kenyér juhtúróval és fokhagymás padlizsánkrémmel, Edelweiss... durván lelkizős rémálmok exekkel*... kössünk-e konzervdobozokat a cipőnk sarkára, amíg átsétálunk a hivatalba... a harmadik ékszerbolt után mélyülő érzés, hogy egyikünk sem az a gyűrűs típus, enyhén szólva... hullafáradtság, szex a to do lista végén. Hát imigyen telnek napjaink. Mostanában mindegyik.

* Érthetetlen.

Azért ne menjünk el szó nélkül amellett, hogy ez pontosan egy éve volt.